2023. április 11. | 10:21

A fiatal nő a lehető legszerencsétlenebbül esett, de ez mind elkerülhető lett volna, ha beköti biztonsági övét.

Baleset történt nemrég Farmos közelében, ahol egy fiatal nő Smartjával haladt. Eddig ismeretlen okokból balesetet szenvedett járművével és lesodródott az útról.

Akármennyire is apró az autó, megvédte volna annak utascellája, ha a nő bekötötte volna magát. Mivel ezt nem tette meg, így a balesetben kirepült a tetőablakon.

Ezután a nő a földre zuhant, autója viszont ráesett és úgy állt meg. A balesetet látta egy másik autós is, aki kiszállt segíteni a bajba került fiatal nőnek.

Ő viszont nem állt a legjobb helyre vagy egy másik érkező autós lehetett figyelmetlen, mert belerongyolt az út szélén álló autóba. Ennek ellenére nem hagyták abba a mentést, végül több férfi leemelte az autót a bajba jutott nőről, és hívták a mentőket is.

A második baleset kapcsán a Tények megkérdezett egy vezetéstechnikai oktatót is. Hiszen a félreállás szabályait ilyenkor sem szabad elfelejteni, bár a felvételek alapján ez nem volt egyszerű abban az útkanyarulatban.

Végül a nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, de a baleset abszurditása ellenére úgy néz ki, hogy felépül. Ez egészen biztosan egy intő jel volt számára, hogy innentől mindig bekösse biztonsági övét, ha autóba ül, mert lehet, hogy máskor nem lesz ilyen szerencséje.

Depositphotos