2020. október 26. | 12:34

Az őszi időszakban már a sokadik visszahívással kapcsolatos bejelentés az autóiparban. Ez most egy kellemetlen hiba az olasz márka részéről.

A Ferrari a 2017-es Genfi Autószalonon mutatta be a 812 Superfast modellt, alapvetően az F12 tdf helyett. A motorházteteje alatt egy 6,5 literes, 800 lóerős, V12-es erőforrás dolgozik, amely segítségével az autó 2,9 másodperc alatt jut el 0-ról 100 km/órás sebességre, maximális tempója pedig eléri a 340 km/órát.

Az olasz márka 1063 darabot fog visszahívni a Ferrari 812 Superfast modellekből Amerikában. Azokat, amelyeket 2018 és 2020 között gyártottak. Alapvetően olyan modellekről esik szó, amiket Amerikában gyártottak, azonban a hibás esetek közül németországi is volt. Az első ilyenre ebben az évben májusban került sor, amikor is kiesett a hátsó ablak a helyéről. A vizsgálatok után megállapították, hogy az összeszerelés során az ablak körüli karosszéria felületén szennyeződés maradt. A hibát természetesen ingyenesen orvosolja a Ferrari, az érintett ügyfeleket pedig névre szóló megkeresésben értesítik.

Az autó rendelkezik a különleges aktív hátsókerék-kormányzással is, amely segítségével a 812 Superfast a Ferrari egyik legérdekesebb széria autója.