Kilátásban van a világ legnagyobb autóipari vállalatának megszületése

Kozma Ádám
Közzétéve:
2019-03-27, 15:58

Letaszíthatják a Volkswagent a trónról, ha a Renault-Nissan egyesülést követően a Fiat-Chrysler (FCA) csoporttal sikerül egyesülnie a francia autógyártónak

A Renault vezetése azt tervezi, hogy a következő 12 hónapon belül újrakezdik az egyesüléssel kapcsolatos tárgyalást a Nissannal. A cég egy további fúziót is kilátásba helyezett, a Fiat-Chrysler csoporttal, amit már Carlos Ghosn vezetése alatt is tervezett.

Carlos Ghosn-t, a Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség korábbi vezérét pénzügyi és tőzsdei törvénysértések vádjával tartóztatták le, majd leváltották a szövetség elnöki tisztjéről, később pedig a Renault vezérigazgatói posztjáról is lemondott. Ezt követően a francia és a japán felek is kijelentették, a további tervek elsődleges iránya a szövetség működésének gyakorlati kialakítása, mielőtt a tőkeszerkezetet megváltoztatnák.

Jean-Dominique Senard a Renault új elnöke által vezetett Renault, Nissan, Mitsubishi döntéshozókból álló új szövetségi testület megalakulása arra enged következtetni, hogy az egyesülési tervek a jó úton haladnak. A három autógyár egyesülésének eredménye már elég lenne a Volkswagen és Toyota uralmának megtörésére, ám itt még koránt sem ér véget a folyamat. A Financial Times belsős információkra hivatkozva úgy tudja, Ghosn vezetése alatt már tervbe volt a Renault és Fiat-Chrysler csoport egyesülése, de a Francia kormány megbuktatta a kezdeményezést. A FCA egyébként nyíltan keres partnert az együttműködésre, John Elkann a vállalat elnöke több vetélytárssal is találkozik a lehetőségekkel kapcsolatos egyeztetés érdekében. Egyeztettek a Peugeot és Citroen márkákat tulajdonló PSA csoporttal is a lehetséges partnerkapcsolatról.

Az sem kizárt, hogy a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség egyeztetési folyamatainak elhúzódása közben megtörténik az FCA-PSA egyesülés, ezzel pedig meghiúsulna a az autóipari giga vállalt létrejötte.

a legnagyobb autógyártók piaci pozíciója 2018-ban

Az FCA piaci értéke jelenleg 20 milliárd euró körül van, közel 5 millió autót ad el évente és hozzá tartozik az Alfa Romeo márka is. Ehhez képest a Renault, Nissan és Mitsubishi együttes piaci értéke több mint 50 milliárd euró. A Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség már az év végén nyilvánosságra hozhatja új középtávú stratégiáját, ami a már említett belsős információk szerint 14 millió jármű értékesítéséről szól 2022-re.

Hetekkel ezelőtt a szövetség vezetői nyilvános találkozón húzták meg az elmúlt időszak botrányait lezáró képzeletbeli vonalat, ígéretet téve a kölcsönösen előnyös együttműködésre a jövőben.

Forrás:

További autós hírek

Brutális baleset rázta meg Szlovéniát szerda reggel. A balesetet egy kis Opel Corsa vezetője okozta, amikor feltehetően a rosszul megválasztott…

2019 az az év, amikor másról sem lehet hallani, csak arról, hogy az autók ölik meg a bolygónkat. De komolyan!…

Egy orosz színész nem bírta elviselni, hogy megelőzték, azonnal visszaelőzött. Vesztére. – írja az origo.hu Az egész jelenetet rögzítette az…

Legkevesebb 13 halottat követelő buszbaleset történt a szlovákiai Nyitragerencsér közelében szerdán – jelentette hivatalos közlésre hivatkozva a szlovák média. A…

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal közös kampány keretében, kétnyelvű közlekedésbiztonsági plakátokat helyezett ki az elmúlt…

Kapcsolódó írások

Mitsubishi Lancer Evolution X végső kiadás
2019. június 30.
Izgalmas pletyka kapott szárnyra, miszerint a Mitsubishi újraélesztené a legendás raliautó sorozatot az EVO-t
Nissan Leaf Nismo RC a pályán, szemből fotózva
2018. december 04.
November utolsó napján Tokióban mutatta be a Nissan a Leaf Nismo RC második szériáját.
Nissan Silvia CSP311
2019. szeptember 01.
A Silvia vérvonala egészen 1964-ig nyúlik vissza, a korai generációkról azonban a legtöbben megfeledkeznek. A driftkirály egykoron még a raliban brillírozott!
8 sleeper, amit nem árt, ha ismersz
2017. január 31.
Sleeper-nek nevezzük azokat az általában alacsony szériaszámos autókat, amelyek a méretükhöz képest nagy motorral szereltek