2022. július 12. | 17:40

A kormány hihetetlen tempóban készített törvénymódosítást, ami a katás vállalkozókat, ezen belül pedig sok taxist is érint. Bár nekik nem kell elengedniük az adózási formát, mert kivételt képeznek, mégsem örülnek.

A törvénymódosítás miatt jelenleg is tüntetések vannak a fővárosban, mivel sokaktól elveszik a kata adórendszer használatának lehetőségét. A módosítás szerint csak azok élhetnek a továbbiakban a rendszerrel, akiknek csak magánszemélytől származik bevétele. A taxisok ez alól a szabály alól kivételt képeznek, mégsem örülnek.

Taxi
Kép: Thierry Tronnel / Corbis / Getty Images

A Telex.hu-nak nyilatkozott az Országos Taxiszövettség elnöke, Metál Zoltán, aki azt mondta, hogy az áfatörvény módosítása nélkül nincsenek kisegítve a taxisok sem. Ez azt jelenti, hogy ugyan a kata keretösszegét felemelték évi 18 millióra, az áfahatár továbbra is 12 millió forint. Ez azt jelenti, hogy akinek az éves bevétele meghaladja ezt az összeget, az köteles ezután 27 százalékos áfát is befizetni, tehát, amit nyer az egyszerűbb, olcsóbb rendszeren, azt végül mégis megfizeti.

A taxisok szakmai érdekképviselete szerint az áfahatárt legalább 14-15 millió forintra kéne felemelni. A követelés azért lehet jogos, mivel az infláció miatt magasabb árakkal kell számolniuk, így nem kereshetnek ugyanannyit, mint pár éve. A szakmai érdekképviselet 24 órán belül kérte a törvényjavaslat módosítását.