2022. február 27. | 09:21

A legjobb vezetéstámogató rendszereket is át lehet verni?

Az autógyártásban egyre elterjedtebb a modern technológia alkalmazása, miközben az iparág szépen lassan próbál elérni a teljesen önvezető járművek szintjére. Ez a téma természetesen továbbra is ellentmondásosnak számít, a technológia túlzott mértékű alkalmazásának számos ellenzője akad.

A Mercedes S-osztályban már évek óta alkalmazott 2-es szintű önvezető képesség azt jelenti, hogy a vezetéstámogató rendszerek a gyorsítást, a fékezést és bizonyos irányváltási funkciókat is elvégeznek, ám a sofőrnek magánál kell tartania az irányítást, hiszen olyan döntéseket kell hoznia, amire a számítógépes rendszer nem alkalmas. A járművezetőt figyelő berendezések emlékeztetnek, ha valaki elmulasztaná ezt a kötelességet, ám ezeket a rendszereket is könnyen át lehet verni, derül ki az Amerikai Automobil Szövetség (AAA) friss kutatásából.

fáradt sofőr

A tanulmányban a sofőrt figyelő rendszereket közvetlen és közvetett kategóriába sorolták. Előbbiben az autó vezetőjét egy kamera folyamatosan szemmel tartja, utóbbi pedig a többek között a kormányba beépített érzékelő segítségével figyeli az éberséget. Ahogy arra számítani lehetett, a közvetlen megoldás biztonságosabbnak minősül, ám egyik sem zárja ki teljesen, hogy a sofőr figyelme elkalandozzon.

Az AAA elemzéséből kiderül, hogy a közvetett rendszerek átlagosan öt percnyi figyelemkihagyást engedélyeznek, a kamerás megfigyelés pedig mindössze két percet. Gondolj csak bele, sokszor elég, ha öt másodpercig nem az utat nézed, és máris tragédia történhet.

A trükkökkel kapcsolatos részleteket ugyan nem árulták el, ám az AAA annyit azért megjegyzett, hogy a sofőrt megfigyelő rendszerek átveréséhez nem használtak külső eszközöket, csupán kitapasztalták a berendezések gyengeségeit. A tanulmány részletes leírása ide kattintva érhető el.