2019. július 09. | 15:09

A szlovák belügyminisztérium benyújtotta törvénymódosító javaslatát a közúti közlekedésről szóló törvényhez.

A törvénymódosításban többfajta eljárást fogalmaztak meg, például felhatalmazná a szlovák rendőröket, hogy a korábbi, határidőig be nem fizetett pénzbírságok miatt az egyenruhások azonnal vegyék el a kocsi forgalmiját, de még a rendszámtáblát sem hagyhatják rajta. 

A tartozás fejében a lefoglalt autó úgymond biztosítékként szolgál a rendőrségnek, hiszen papírok és rendszámtábla nélkül nem lehet közlekedni egy járművel. A bírság utólagos kifizetésével a tulajdonos visszakapja iratait és rendszámtábláját is.

A törvénymódosításban egy új bírságolási eljárást is pontba szedtek, amelynek lényege, hogy az objektív felelősség elve alapján azokat érnék utol, akiknél hiába azonosították a jármű tulajdonosát, nem derül ki hol lakik a tulaj, így pedig nem kézbesíthető számára a bírság.

Az elkövetkező időszakban, amikor a rendőr olyan illetővel találkozik, aki rendszáma alapján be nem fizetett bírsággal rendelkezik, és nem ismert lakcíme miatt a büntetést kézbesíteni sem lehet, kauciót kell fizetnie annak, aki éppen vezeti a járművet. Ha mindeközben a korábban kiszabott bírság mégis kézbesítődne, a kaucióval terhelt autós visszakaphatja pénzét.

A szlovákok abban bíznak, hogy a külföldi rendszámos autókat vezetők ellen hatékony fegyver lehet az új törvénymódosító javaslat, ellenük az objektív felelősség elve alapján is nehezen hajtható be egy esetleges bírság.