2020. március 03. | 13:17

A McLaren online sajtótájékoztatón mutatta be termékcsaládjának legfrissebb tagját.

Mivel eltörölték az idei Genfi Autószalont, ezért a Mclarennek sem maradt más megoldása, mint internetes bemutatóval helyettesíteni a már megszokott menetrendet. Nem is lehetne autentikusabb környezet ehhez mint a Wokingban található technológiai főhadiszállása. A konferencián Mike Flewitt a Mclaren Automotive vezérigazgatója beszélt a márka által vizionált jövőről és leleplezte legújabb modelljüket.

Az előzetes jóslatok majdnem teljesen beigazolódtak, ugyan a 800 lóerőt nem érte el a legújabb longtail modell, viszont 755 lóerőt és 800 Nm nyomatékot ki tudtak hozni a 4,0 literes duplaturbós V8-as egységből, amely 2,8 másodperc alatt katapultál 0-ról 100 km/órára.

A 765LT a „Longtail” sorozatban legfrissebb tagja, valamint a legdinamikusabb, legfejlettebb és legvonzóbb LT modell, amelyet valaha a McLaren Automotive gyártott. A 765LT új fejezetet nyit a „Longtail” történetben, amely a McLaren F1 GTR versenyautóval kezdődött az 1990-es években, és 2015 óta már a közúti modelleken is megjelent ez a plakett.

Ez most más, új szintre emeli az LT-k alapvető tulajdonságait, az agilitást, a dinamikát és a teljesítményt. Valamint a fejlett szénszál-technológiának és aerodinamikai tulajdonságok miatt 80 kg-mal könnyebb a 720S-nél. További újdonság, hogy az eleje 5 mm-rel csökkent és 6 mm-rel szélesebb lett, ezeknek köszönhetően javul a tapadás és az egyensúly. A vezetési élmény fokozását a Sennában és a Speedtailben alkalmazott megoldásoknak köszönhetjük, a felfüggesztés mellett a pontosság és irányítás is javult.

„A 765LT gyorsabb, könnyebb és erősebb, mint bármelyik korábbi LT-nél és szinte eggyé válik a sofőrrel. Hihetetlen a vezetőülésben tapasztalható kapcsolat és a kormánykerék visszacsatolása. Ennek köszönhetően lehetővé teszi az ügyfeleknek, hogy teljes mértékben kihasználják a „Longtail” képességeinek aspektusait vagy csak egyszerűen élvezzék” – mondta Andreas Bareis, a Super Series járművezető igazgatója.

A legutolsó frissítés talán segít megelőzni a motortér kigyulladását. A „Longtail” aktív hátsó szárnya kapott egy új pozíciót, amely segíti az erőforrás hűtését azáltal, hogy forró levegőt húz ki a motortérből, és növeli az erőt.

Sajnos csak igazán kiváltságosok garázsába kerülhet belőle, mivel világszerte 765 példány áll majd rendelkezésre.