2019. október 10. | 16:12

A 2017-es Ford GT ’66 Heritage Edition modellen sokat keresett az első tulaja.

Az újkori Ford GT egy igazán ütős sportautó, melyet sokan szeretnének a garázsukban látni. Az Automobile Magazine jelentése szerint most egy használt példányt árvereztek el Las Vegasban, ráadásul nem is akármilyen GT-t. Ez egy ’66 Heritage Edition, mely a régi sportautóklasszikusnak állít emléket. Azonban nem ez a legdrágább Heritage Edition, mely elkelt a Barrett Jackson aukción, hiszen egy 2017-es modellt 2,5 millió (760 millió forint) dollárért adtak el januárban.

Még 2018 augusztusában kavart nagy port, amikor az ex-pankrátor John Cena eladta a Ford GT-jét 1,44 millió dollárért (435 millió forint) annak ellenére, hogy a Forddal kötött szerződése ezt nem engedte meg.

Ez a ’66 Heritage Edition a maga 470 millió forintos aukciós árával háromszor annyiért kelt el, mint amennyiért az első tulajdonosa vette.  profit elég jónak nevezhető még annak tükrében is, hogy a Ford az eredeti 500 példány helyett végül 1350 darabot készített az új GT-ből, ezzel jelentősen rontva az autó piaci értékén. Végül hat évig volt gyártásban a tervezett két év helyett, így több szerencsés vásárló is hozzájuthatott ehhez a sportautóhoz.

További érdekes hírekért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorának legújabb videóját!