2021. március 10. | 23:06

Márciustól már érvényes a törvénymódosítás.

Közfeladatot ellátó személynek minősülnek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei és kezelői ellenőrei. Aki bántalmazza, erőszakkal vagy fenyegetéssel hátráltatja a munkájukat, netán intézkedésre is kényszeríti őket, öt évig terjedő börtönnel is büntethető - derül ki a közutasok friss közleményéből.

A törvénymódosítás 2021. március 1-jén lépett életbe. Erre azért volt szükség, mert a társaság út- és kezelői ellenőreit többször bántalmazták szóban és fizikailag is az elmúlt évek során. Abban bíznak, hogy ez az intézkedés komoly visszatartó erő lehet.

A Magyar Közút munkatársai az ország közútjain végzik a szükségszerű beavatkozásokat, többek között a téli gyorskátyúzásokat is. Nemrég jelentették be, hogymég az idén 1000 kilométernyi közút felújítása indulhat el.

Az autósok hajlamosak a közutasokon levezetni a felgyülemlett feszültégüket, mutat rá a Magyar Közút 2019-es belső reprezentatív felmérése alapján, melyet 1480 munkatársuk töltött ki. A szakemberek túlnyomó többségét, 88%-ukat sértegették már legalább szóban, sőt, 20%-ukat már tárgyakkal is megdobálták már autókból. Minden harmadik közutas számolt be arról, hogy ledudálták.

A Magyar Közút munkatársai idén tavasztól a Büntető Törvénykönyv szerint közfeladatot ellátó személyként büntetőjogi védelemben részesülnek.