Nehéz fába vágták a fejszéjüket.
A Toyota Kollaboratív Biztonsági Kutatóközpontja (CSRC) a Michigani Egyetemmel (Mcity) karöltve azon munkálkodik, hogy békében megférjenek egymás mellett az emberek által vezetett autók és az önvezető járművek. Ennek első lépéseként szeretnék meghatározni azt, hogy mit is jelent a „helyes közlekedés”.
A kutatók ugyanis elképzelhetőnek tartják azt, hogy az önvezető autók annyira szabálykövetőek lesznek, hogy ezzel felidegesíthetik azokat az embereket, akik hagyományos módon vezetnék járműveiket és esetleg erőszakos viselkedést is „kiprovokálhatnak” az autonóm jármávek a precizitásukkal és a lassúságukkal. Néhányan ugyanis úgy vélik, hogy a rendkívül óvatos önvezető autók akadályozhatják a forgalmat. Az autonóm járművek ugyanis az alkotók szándékaival ellentétesek képesek lehetnek kiváltani rosszindulatot egyes sofőrökből.
A műszaki fejlesztőknek az az elképzelése, hogy ha az önvezető járművek úgymond normális viselkedést tanúsítanak az utakon, akkor a közlekedés többi résztvevője el fogja fogadni őket. Ha például egy gyorsforgalmi út belső sávjában lassan halad egy autó, az a vezetője számára ugyan biztonságosnak tűnhet, ám azok számára cseppet sem, akik mögötte feltorlódnak. További biztonsági kockázatot jelent ilyen helyzetben az, ha a lassú jármű által teremtett résekbe néhányan megpróbálnak bevetődni.
A Toyota Kollaboratív Biztonsági Kutatóközpontja a Michigani Egyetem szakértőivel közösen két projektet indított útjára. A cél az, hogy meghatározzák az udvarias közúti közlekedés paramétereit. A „normális” viselkedés meghatározása érdekében hétköznapi forgalmi helyzeteket tanulmányoztak, a definíció megalkotásához pedig az emberi sofőrök által vezetett autók mozgását figyelik.
John Lenneman, a CSRC vezető kutatója elmondta, hogy a jármű-automatizálás kapcsán a biztonsággal kapcsolatos gondolkodást az emberi viselkedés figyelembe vételével fejlesztik. Fontos szempont, hogy az autonóm járműveknek képesnek kell lenniük kommunikálni a többi úthasználóval. A cél az, hogy a járművek összedolgozzanak egymással, nem pedig az, hogy újabb biztonsági problémákat okozzanak. Egyelőre megválaszolatlan az a kérdés,hogy miként lehet mérni és összehasonlítani ezt az emberi vezetéssel.
A CSRC a helyes közúti viselkedés vizsgálata során elsők között kezdte el tanulmányozni azt, hogy amennyiben van szembe jövő forgalom, akkor mekkora rés szükséges ahhoz a kocsisoban, hogy egy emberi sofőr megkezdje a balra kanyarodást. Normákat szerettek volna megállapítani. Amennyiben túl nagy rést vár ki egy autós, azzal felidegesítheti a többi, balra kanyarodni szándékozó autóst. Ellenkező esetben balesetveszly alakulhat ki, amikor túl kis résnél kezdi meg valaki a kanyarodást.
Ehhez először is meg kellett találnia azt a kereszteződést a kutatóknak, ahol mindezt tanulmányozni tudták. Erre a wyomingi Jackson Hole egyik utcasarkánál került sor, amelyet a nap minden órájában kamerák pásztáznak és rögzítik is a felvételeket. A képanyagokat madártávlatúvá alakították, majd a tudósok gépi tanulással felmérték, hogy a járművezetők miként reagálnak a szembe jövő forgalomra. Nem kevesebb mint 5000 vezetési szituáció került dokumentálásra, az egyes sofőrök különböző méretű réseket tartottak elfogadhatónak vagy éppen túl kicsinek. A felvételek változatos időjárási körülmények közepette készültek, hol sütött a nap, máskor beborult az ég, esett az eső vagy éppen a hó.
„Az egyik legérdekesebb megállapítás az volt, hogy az emberek a távolságot használják fő tényezőként, amikor eldöntik, biztonságos-e bekanyarodni a kereszteződésben. Ez azt sugallja, hogy pusztán a látottak alapján hoznak döntést, nem pedig az alapján, hogy fejben kiszámolnák a szembejövő forgalom sebességét vagy a kanyarodáshoz szükséges időt” – folytatta Lenneman.
Tanulmányozták továbbá azt is, hogy miként viselkednek az autóvezetők, ha egy öt útkapcsolattal rendelkező körforgalomban találják magukat. A tanulmány arra világított rá, hogy a körforgalomba behajtó sofőrök a közlekedő autók és teherautók haladási szögét figyelték elsődlegesen, ami még a távolságukkal kapcsolatos információnál is fontosabb volt a képzeletbeli rangsorban. A sofőrök tehát geometriai villámértékelést hajtottak végre annak kapcsán, hogy miként alakul a közeledő járművek pályája, és ez alapján döntötték el, hogy behajtanak-e eléjük vagy sem. A helyes viselkedés meghatározása során tehát figyelembe kell venni, hogy függ egy közlekedési helyzettől is, hogy mit tekintenek az emberek normálisnak.
A Michigani Egyetem azt tervezi, hogy a létező tanulmányok alapján további kutatásokkal együtt megvizsgáják, miként lehetséges az, hogy biztonságosan tudjanak egymás mellett közlekedni az emberi sofőrök és az autonóm járművek.
„A kihívások nem érnek véget a más járműveknél. Az emberi sofőröknek sokkal körültekintőbbnek kell lenniük, és óvatosabban kell bánniuk a bicikliző, motorkerékpárt hajtó és gyalogló embertársaikkal. Az önvezető járműveknek ugyanezt kell tenniük” - mondta Gre McGuire, a michigani székhelyű Ann Arbor kutatóközpont ügyvezető igazgatója.
Lenneman szerint ezek a helyes közúti viselkedést kutató tanulmányok nagy hasznára lehetnek a mérnökök számára, akik számszerűsíteni tudják a vezetési specifikációkat akkor, amikor tesztelik és gyártják az önvezető járműveket. Állítása szerint még több kutatásra van szükség, de biztos abban, hogy a normális emberi közúti viselkedéshez hasonlóan a gépek is képesek lesznek az úgynevezett ormális kormányzásra, fékezésre, gyorsításra és minden más vezetési műveletre. Hosszútávon célként tűzte ki azt, hogy az autonóm járműveket fejlesztők vegyék vigyelembe a helyes közúti viselkedéssel kapcsolatos problémákat, ezzel párhuzamosan pedig csökkentsék az emberi vezetők nem kellően biztonságos manővereiből fakadó baleseti kockázatokat. A CSRC vezető kutatója szerint végül harmonikusabb lesz a kapcsolat az emberi veezetők és az autonóm járművek között.
Nyitókép: Depositphotos