Lefagyott szélvédővel vezetett a debreceni cserbenhagyásos gázoló

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2020-02-14, 10:27

A férfi nem sokkal később visszatért a baleset helyszínére.

Gyakorlatilag teljesen vakon vezetett az a debreceni férfi, aki 2020. február 13-án reggel elütött egy nőt a Csapó utcán egy gyalogos-átkelőhelyen.

A gázolásról egy szemtanú értesítette a helyi rendőröket, aki azt is elárulta, hogy a gépkocsi vezetője elmulasztott segítséget nyújtani, a baleset után elhajtott. Az elgázolt nőt a mentősök súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Gyalogos-átkelőhely

A rendőrök éppen a helyszíneléssel foglalatoskodtak, amikor valaki szólt nekik, hogy a nézelődök között felismerte a gázolót, aki a közelben parkolta le a kocsiját. Kiderült, hogy a helyi lakos valóban elhajtott a helyszínről, majd visszatért oda, és úgy tett, mintha csak egy kíváncsiskodó lenne.

A járőrök természetesen a férfi autóját is megvizsgálták, és szomorúan konstatálták, hogy a gépjárműnek még akkor is annyira le volt fagyva a szélvédője, hogy alig lehetett rajta kilátni. Vagyis a sofőr indulás előtt lusta volt jeget kaparni, ez vezetett a gázoláshoz.

Lefagyott szélvédő szemből lefotózva

A debreceni rendőrök segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást indítottak a 46 éves férfival szemben.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Hibásan működő első fényszóró szemből fotózva
2019. november 05.
A rendőrség nem szívatni akarja a sofőröket, állítja Berzai Zsolt alezredes.
2019. november 06.
Nem akart kocsiba pattanni, és gyalogolni sem volt kedve.

További hírek