Idén januárban az SSC Tuatara lett a világ leggyorsabb sorozatgyártású sportautója. Az amerikai autógyártó most a Tuatara két új változatát mutatta be. A Tuatara Striker és Aggressor modellek nagyobb leszorítóerővel, nagyobb teljesítménnyel és több választható kiegészítővel érkeznek.

SSC Tuatara Striker

A Tuatara Striker egy új aerodinamikai csomagnak köszönhetően jóval nagyobb leszorítóerővel rendelkezik, mint a sztenderd verzió. Jason Castriota, az SSC tervezője elmondta, hogy több mint 1000 órát töltöttek a dizájn kialakításával. A leszorítóerő 45,4%-a az első tengelyre, a fennmaradó 54,6% pedig a hátsó tengelyre helyeződik.

SSC Tuatara Striker hátulja

A Tuatara Aggressor a gyártó elmondása alapján „szinte határtalan” lehetőséget ad a vásárlók számára, hogy kedvük szerint alakítsák a sportautó teljesítményét, kinézetét és kiegészítőit. Az ügyfeleket ennek megfelelően már a tervezés elejétől fogva bevonják a folyamatba. Az Aggressor új tulajdonosai még a kipufogórendszer kialakítását is megszabhatják, autójuk pedig olyan hangos lehet, amennyire csak akarják, hiszen a versenypályára tervezett modellre nem vonatkozik decibel korlátozás.

SSC Tuatara Striker eleje

A Striker modellekben a bivalyerős ,5,9 literes ikerturbós V8-as motor dolgozik, mely 1350 lóerős teljesítmény és 1334 Nm nyomaték leadását teszi lehetővé. A hátsókerék-meghajtású sportautó végsebessége meghaladja a 430 km/órát. Az Aggressor modell szabadon alakítható lehetőségei szerint akár 2200 lóerős teljesítményére is képes lehet.

Az SSC a hírek szerint összesen 100 Tuatara és Tuatara Striker, valamint 10 Tuatara Aggressor gyártását tervezi. A specifikációktól függően az új modellek legalább 56 millió forintnak megfelelő összeggel növelhetik a Tuatara alapmodell egyébként is csillagászati árát. Mindegyik autót a vállalat Richlandben lévő gyáregységében állítják össze. Jared Shelby, az SSC vezérigazgatója elmondta, hogy 2022-re még be tudnak fogadni rendeléseket, így amennyiben a lehetőség felkeltette az érdeklődésed, ne habozz!