2019. április 05. | 11:13

Több szempontból is fantasztikus, élményekkel teli hétvége volt a március utolsója, mely főként a kis játékos roadstereknek kedvezett

Évről-évre mélyülni látszik hazánkban a roadster-kultúra, ezt bizonyítja a Magyar MX-5 Klub szervezésében megvalósult esemény. Sikerült egy igazán szezonba illő, tavaszias hétvégén lebonyolítani számos résztvevő közreműködésével.

Mazda MX-5 ND

Ha már Mazdás rendezvényről volt szó, természetesen illett Mazdával megjelenni az oda érkezőknek, ha nem is Miatával, valami mással. Így tettünk mi is a csajokkal, bepattantunk hát a CX-5-be és a Kakucs Ring felé vettük az irányt. A #miataworldbe érve (én így hívtam ugyanis a rendezvényt) igazi kamionosoknak éreztük magunkat a böhöm SUV-val, majd ahogy azt illik, elegánsan kihuppantunk a japán terminátorból és nekifogtunk a munkának.

Mazda MX-5 NA Kakucs Ring

A Kakucs Ring méretéből adódóan a szervezők 80 autóra kellett korlátozzák a jelentkezők számát, így a pályán csak az első 80 delikvens tudta kipróbálni, meghajtani roadsterét. A többiek autója a Ring parkolójában tudott helyet foglalni. A rendezvényen a klasszikus vidám bukólámpás NA-tól kezdve az NB és NC-ken, illetve azok anniversary (évfordulós) és egyéb különkiadásain át minden típus ott díszelgett, amit csak el tudnál képzelni.

Mazda MX-5 szezonnyitó Kakucs Ring 2019

A másnap sem volt behatásoktól mentes, hiszen aznap zajlott a MiataTour Mecsek, ami egy viszonylag hosszabb hangvételű kirándulást foglalt magában. A kanyaroktól semmi esetre sem mentes útszakaszt Szekszárdról indulva tették meg, az irányt pedig a Mecsek felé vették. A mintegy félnapos autózás után a végállomás Budapesten volt esedékes a késő délutáni órákban.

Mazda MX-5 ND metál narancssárga

Mostanság akörül keringenek a gondolataim, hogy talán nekem sem ártana beruháznom egy MX-5-re, a hétvégi szezonnyitó pedig valamelyest még erősített is ezen! A mókás, szombati kiruccanásról többek közt vlogot is készítettünk, melyet majd Youtube csatornánkon érhetsz el!