Lezúzott egy rendőrautót a férfi, aki faltörő kosként használta a kocsiját

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2020-10-09, 13:16

Rendesen elborult a 36 éves férfi agya.

A rendőrség letartóztatta azt a férfit, aki az autójával kétszer is szándékosan nekihajtott egy rendőrautónak. Az eset az Egyesült Államokban, Florida államban történt.

Rendőrautóba csapódó gépkocsi

A rendőrséget arról értesítették, hogy az egyik házból erőszakra utaló zajok szűrődnek ki. A helyszínre egyetlen járőr ment ki, a testkamerája mindent rögzített. A hatóság elmondása szerint Geoffrey Gomm belülről betört egy ablakot, miután meghallotta a járőr felszólítását. Ezt követően a méregbe gurult vandál kirontott a házból, bepattant a kocsijába, majd a járművét faltörő kosként használva elkezdte lebontani az egyenruhás járőrkocsiját.

A második becsapódásnál a rendőrautó komoly károkat szenvedett, a légzsákok is kinyíltak. Az intézkedő rendőr kezében ekkor már ott volt a pisztoly, a fegyver látványa valamennyire észhez térítette az ámokfutót, aki kiszállt a kocsijából, majd az üvöltöző egyenruhás kérésének megfelelően lefeküdt a földre, közben pedig a tarkójára kulcsolta a kezeit. Gomm végül ellenállás nélkül adta meg magát, pár órával később pedig már a Marion megyei börtönben találta magát.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

Felelőtlen sofőr
2020. január 07.
Vezetés közben élőzni nem jó dolog, értem?
1978 Ford Fairmont, oldalnézet, jobbról
2018. november 06.
A történelem során számos villogós autó segítette az amerikai zsaruk hajszáját. Most megtudhatod, hogy a Ford Crown Victoria és a Hudson Hornet mellett melyik típusok voltak az USA történetének legmenőbb rendőrautói.

További hírek