2020. július 29. | 13:17

A modern extrát, amely a mai autók jelentős részénél már elérhető, végre a BMW-k is megkapják.

Kütyüimádó világban élünk, a mai gyerekek már okostelefonnal a kezükben jönnek a világra. Okos a hűtőnk, okos az otthonunk és persze okos az autónk is. A mai autók egy részéhez már elérhető az opció, amellyel távolról, egy telefonra telepített alkalmazás segítségével nyomon lehet követni a járművünket. Legyen szó arról, hogy bezártuk-e, hogy mekkora hatótávot mehetünk el egészen addig, hogy előtemperáljuk a kívánt hőfokra az utasteret vagy távolról beindítjuk a motort. Mindhez elég egy alkalmazás, a neve BMW ConnectedDrive App.

Ez ma már nem csúcstechnológia, hanem a mindennapok része, akár a megfizethető autókban is. Végre a BMW is kínál autóihoz ilyen extrát. A nemrég frissített 5-ös BMW-kben jelenik meg először a motor távolról beindításának lehetősége, amely azért hasznos, mert így a tervezett indulásig elő lehet fűteni vagy hűteni az autók belterét. Sőt, az ülésfűtéssel, ülésszellőztetéssel, illetve kormányfűtéssel felszerelt modellek esetében ezek működtetésére is van lehetőség a távolból.

Ezen funkciók egyébként az extrát tartalmazó autóknál a slusszkulcsról is vezérelhetők, amennyiben a jármű és a kulcs egymástól való távolsága kisebb mint 70 méter, és nincs közöttük a rádiójeleket megzavaró akadály. Azon új BMW-tulajdonosoknak, akiknek az autójába gyárilag nincs beépítve az extra sem kell búsulniuk, mert később is megvásárolhatják azt a BMW ConnectedDrive online áruházban. Ez esetben autójuk távolról, egy szoftverfrissítés keretében fogja megkapni a kívánt funkciót.