A sértett fél pedig nem volt bekötve.
2021. május 13-án, délelőtt autóval közlekedett egy férfi vizes útburkolaton Balmazújváros felől Debrecen irányába a megengedett 90 km/h sebességgel. Előzésbe kezdett, ám a bal oldali sáv telített volt, ezt pedig nem vette figyelembe.
A szemből érkező sértett fékezett, az útpadkára kormányozva elkerülte az ütközést, azonban ezután elvesztette uralmát a kocsi felett, és másik sávba áttérve a vádlott által megelőzött autónak ütközött. Mindkét autó megpördült, a biztonsági övet nem használó sértett autója pedig az oldalára borulva az árokba csúszott.

A sértett 8 napon túl gyógyuló csonttöréses, illetve 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, a lépét eltávolították. Ez, valamint ujjtörése maradandó testi fogyatékosság hátrahagyásával gyógyult.
A vádlott által megelőzött autóban a jobb oldali első ülésen utazó másik sértett többszörös, 8 napon túl gyógyuló töréses sérüléseket, illetve 8 napon belül gyógyuló zúzódásokat és hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett.
Az előzésbe kezdő férfi ellen most maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emeltek vádat a Debreceni Járásbíróságon.