2019. november 29. | 14:24

Sokat trükköztek a német mérnökök, hogy többet menjen egy feltöltéssel.

Alig egy éve lehet kapni az Audi elektromos szabadidő-autóját, de a mérnököknek máris sikerült javítani az autó hatótávján. Pedig a WLTP ciklus szerint megtehető 411 kilométerre eddig sem lehetett sok panasz, hiszen ez jelentősen több, mint amit a mai villanyautók átlagosan tudnak. De ezentúl az erősebbik e-tron 55 akár 436 kilométert is képes lesz megtenni egy szusszal.

A gyengébb modell, az e-tron 50 hatótávja szerényebb 336 kilométerre nőtt, mely az átlagos napi felhasználásra még bőven elegendő lehet. A növekedés ugyan nem tűnik nagy előrelépésnek, de egy éppen lemerülni és megállni készülő elektromos autó esetében minden kilométer számíthat. Összességében 25 kilométerrel sikerült növelni a megtehető távolsághoz.

A javulás szóra sem lenne érdemes, ha egyszerűen csak nagyobb akkumulátorokat pakoltak volna az autóba, de egyáltalán nem ez történt. Az Audi mérnökei különböző trükköket vetettek be, melyek mindegyike javított valamit az autó hatásfokán, így hozzátéve a megtehető hatótáv emelkedéséhez.

Átprogramozták a vezérlést, mely mostantól csak szükség esetén kapcsolja az első tengelyen lévő elektromotort, tehát csak akkor, ha a vezetőnek szüksége van az első motor erejére is vagy tapadásvesztéskor, amikor az első kerekek hajtása besegít az autó stabilitásának a visszanyerésébe.

Hatékonyabb hűtéssel látták el az akkumulátorpakkot, melyből ennek köszönhetően több energiát ki tudnak nyerni, ami annyit jelent, hogy nagyobb lett a használható energiaszint sáv. Az elektronika nem engedi a villanyautók esetében, hogy az akkumulátorok teljesen feltöltődjenek vagy teljesen lemerüljenek, ezért mindig marad pár százaléknyi tartalék. Az Audinál ezt sikerült redukálni.

Továbbá javítottak a fékenergia visszanyerő rendszer működésén is, amely állítólag önmagában 8 extra kilométert jelent. Ehhez kapcsolódik az ún. „egypedálos vezetés” működésének továbbhangolása is, mely azt jelenti, hogy az autó erős lassításokra képes pusztán a gázpedál elengedésekor, jelentős fékezéshez nem szükséges a fékpedált működtetni, csak akkor, ha intenzíven kell lassítani.