2020. november 30. | 14:19

Rendkívül erős hónappal zárhatja a 2020-as évet a kaliforniai gyártó.

November 26-án megérkezett a legelső, Kínában gyártott Tesla szállítmány Európába. A hajó október 27-én indult útnak Sanghajból, és alig egy hónappal később futott be a belgiumi Zeebrugge kikötőjébe.

A Toscana névre keresztelt teherhajóból már javában zajlik annak a néhány ezer „Made in China” Model 3-asnak a kirakodása, melyek a hírek szerint Standard Range Plus kivitelben készültek, a CATL új, kobaltmentes akkumulátoraival. Bár a Tesla által hivatalosan közreadott információk alapján a Toscana mintegy 7000 elektromos autót szállított Európába, szakértők szerint ez a szám a valóságban sokkal inkább 5000-5500 körül alakul. Erősen kérdéses, hogy valóban be tudott volna férni az előzetesen közölt 7000 darab kocsi a hajó gyomrába.

Ráadásul a Toscanával egyidőben futott be San Franciscóból a Grand Aurora, melynek fedélzetén egy másik szállítmány, Kaliforniában gyártott Tesla érkezett az öreg kontinensre.

Mikor a Tesla 2018. december 29-én megkezdte a sanghaji Gigafactory építését, az amerikai gyártó még úgy tervezte, hogy a Kínában gyártott villanyautókkal a világ legnépesebb országának igényeit fogja ellátni. Azaz kizárólag belpiacos értékesítésre készültek.

Majd idén szeptemberben már arról érkeztek hírek, hogy miután a Tesla átgondolta üzleti stratégiáját, változtatott korábbi elképzelésein és a Kínában készített Model 3-asokat hamarosan már más piacok számára is elérhetővé kívánja tenni.

A Palo Altó-i cég aztán október elején hivatalosan is megerősítette, amiről korábban csak pletykáltak: nemsokára megkezdik a „Made in China” Model 3-asok Európába exportálását. A hónap végén aztán útnak is indult a szállítmány, ami most meg is érkezett a kontinensre.

Szóval a Tesla szempontjából történelmi jelentőségű események ezek: az első európai transzport Kínából, ráadásul a kaliforniaival együtt egyszerre két szállítmány is érkezett, valamint az első kobaltmentes akkuval szerelt autókat is leszállították.

A több ezer Európába szállított új Tesla révén az amerikai elektromosautó-gyártó egy kifejezetten erős decemberi eredménnyel zárhatja a 2020-as évet. Ez is egy fontos darabja lehet annak a kirakósnak, hogy elérjék az Elon Musk által az év elején kitűzött 500 ezres értékesített példányszámot.

Ha szeretnél Teslát venni, akkor keresd fel a mah-ev.hu weboldalt! Mudri Dániel készséggel áll rendelkezésedre telefonon vagy e-mailben (+36-20-366-3447, daniel.mudri@mahzrt.hu).

InsideEVs