Mindössze 100 eurót kellett érte fizetni.
Hosszas várakozás után november 22-én péntek reggel lehullt a lepel a Tesla elektromos buldózeréről, melyről elsők között számoltunk be a magyar sajtó tekintetében. Elon Musk meghökkentő formatervű járgányának nem tudtunk ellenállni mi sem, Magyarországról azonban egy kicsit trükkös a rendelés menete.
Ha már lúd, legyen kövér alapon a legerősebb motorral kértük, ami bő 800 kilométeres hatótávot ígér, 6,3 tonnát lehet vele vontatni, és valamivel kevesebb mint 3 másodperc alatt teljesíti a 0-100 km/h-s sprintet. Bitang. Extraként kérhető közel 2,3 millió forintért a teljes önvezetés. Egy szöveg figyelmeztet, hogy ez egy bevezető ár, később emelkedhet, de aki most megrendeli, annak később sem kell érte többet fizetnie.
Az előrendelés mindennel együtt 100 euróba, azaz 33 400 jó magyar forintba kerül, ami teljes mértékig visszaigényelhető, ha valaki úgy dönt, eláll a vásárlástól. Rá is mentünk a megrendelés gombra, melyet követően a személyes adatokat és a kártyaadatokat kellett bepötyögnünk.
Ha érdekel a rendelés menete, nézd meg az alábbi videón, amit az Alapjárat YouTube csatornáján is megtalálsz!