2018-ban alapították azt a különdíjat, mellyel azóta minden évben a tárgyévet megelőző esztendőben a World Car of the Year (WCOTY) zsűrijét alkotó szakújságíró véleménye alapján a világ autóiparának fejlődée érdekében a legtöbbet tette. Teheti ezt akár egy formai vagy technológiai fejlesztés megvalósításával, akár egy meghatározó biztonsági újítással vagy saját vállalatukra gyakorolt hatásuk révén.

A Világ Év Autója zsűri tagjai ezen öt személy közül választotta ki azt, hogy ki az év autóipari szakembere 2021-ben:

  • Pratap Bose, Tata Motors 
  • Euisun Chung, Hyundai Motor Group
  • ​Luc Donckerwolke, Hyundai Motor Group
  • Tomiko Takeuchi, Mazda Motor Corporation
  • Akio Toyoda, Toyota Motor Corporation

Végül a zsűri úgy döntött, a Toyota Motor Corporation elnök-vezérigazgatója szolgál rá leginkább a rangos elismerésre, a World Car Person of the Year titulusra. A 65 esztendős Akio Toyodáról tudni kell, a Toyota márkát alapító Kiichiro Tooda unokája, a családi vállalatnál 1984 óta munkálkodik. 2000 óta tagja az igazgató tanácsnak, 2005-től ügyvezető alelnökként dolgozott, 2009 nyarától pedig a cégcsoport elnökeként tevékenykedik.

Toyoda
Akio Toyoda

Érdekesség, hogy Akio Toyoda a Japán Autógyártók Szövetségének évvégi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, az elektromos autók érkezése jelentős befektetést igényel, nagyobb szén-dioxid kibocsátással fog járni és az üzleti mutatókra is negatív hatást gyakorolhat. Ennek ellenére a WCOTY képviselői éppen azt emelték ki, hogy a Toyota nem csak jól tudott működni a kialakult helyzet ellenére, de megvédte az alkalmazottai munkahelyét és megőrizte vezető szerepét a hálózatba kapcsolt, önvezető, megosztott és elektromos járművek fejlesztése terén. Külön kitértek arra, milyen dicséretes a Woven City kísérleti település megépítése, ami lehetővé teszi a jövőbeli autóipari technológiák letesztelését és továbbfejlesztését valós élethelyszetben.

„A Toyota mind a 360 ezer dolgozója nevében köszönöm ezt a hatalmas elismerést. Azonban ha megengedik, szeretném átkeresztelni az Év Embere díjről az Év Emberei díjra, hiszen a Toyotát munkatársaink, értékesítőink és beszállítóink összehangolt, egységes munkája tette azzá, ami. Szerencsésnek és hálásnak érzem magam, hogy egy ilyen nagyszerű szervezetet vezethetek” - mondta a díj átvételekor Toyoda-szan.

„Engedjék meg továbbá, hogy az egész autóiparnak köszönetet mondjak az elmúlt időszakban mutatott áldozatos erőfeszítéseiért. A Toyota abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a koronavírus-járvány közepette is megóvhattuk munkahelyeinket, és a jövő kihívásaira koncentrálhattunk. Vállalatunk hitvallása, hogy mindenki számára biztosítsuk a mobilitás lehetőségét, ám ugyanilyen fontosnak tartjuk azt is, hogy újszerű megoldásokkal óvjuk meg Földünket, és gondoskodjunk embertársainkról.”

”Rendkívül nehéz időket élünk, a válság azonban újfent emlékeztetett minket arra, hogy nincs fontosabb az embernél. Ha a Toyota hozzájárulhat ahhoz, hogy boldogabbá tegyük embertársainkat, egész életemben ennek megvalósítására fogok törekedni. Még egyszer köszönöm a díjat – autórajongó barátaim, hamarosan találkozunk a versenypályákon!”