2022. december 04. | 19:30

A valaha volt egyik legeredményesebb játékos, Cristiano Ronaldo tekintélyes autógyűjteménnyel rendelkezik. Kiderült, hova szállították a kocsijait Manchesterből.

A katari labdarúgó-világbajnokság előtt megdöbbentő interjút adott Cristiano Ronaldo. Az akkor még a Manchester United alkalmazásában álló játékos azt mondta Piers Morgannek, hogy klubja elárulta őt. Hosszasan ecsetelte, mennyire kellemetlen helyzetbe került, és azt is elmondta, edzőjét, Erik Ten Hagot nem tiszteli, mivel a holland tréner sem tiszteli őt.

Mindennek nem meglepő módon az lett a következménye, hogy a világbajnokság után vissza sem kell mennie már Ronaldónak Manchesterbe. A klub és a játékos állítólag közös megegyezéssel bontott szerződést. Ronaldónak az idény végéig, azaz 2023 nyaráig volt érvényes kontraktusa a Vörös Ördögökkel.

Rögtön a szerződésbontását követően megindultak a találgatások, vajon hol köthet ki az ötszörös aranylabdás futballista. Ő maga ugyanis nem nyilatkozott erről, mondván, hogy minden idegszálával arra koncentrál, hogy a lehet legjobb eredménnyel zárja a világbajnokságot a portugál válogatottal. Ez érthető, hiszen a 37 éves játékosnak minden bizonnyal ez lesz az utolsó világbajnoksága, hiszen a következő vb idején már 41 éves lesz.

A napokban felröppentek a hírek, hogy Ronaldo a szaúdi al-Nasszr csapatához igazolhat. A Marca úgy értesült, hogy szezononként 200 millió euró ütné a portugál markát, a reklámbevételekkel együtt. Ebben az esetben viszont Ronaldo aligha léphetne többé pályára a Bajnokok Ligájában, abban a sorozatban, amelyet öt alkalommal nyert meg eddigi pályafutása során.

Márpedig Ronaldónak állítólag ez a hőn áhított vágya. Cristiano Ronaldo neve mellett jelenleg 140 gól szerepel, amit a BL-ben lőtt, míg fő vetélytársa, Lionel Messi 129-nél jár. Az argentin ráadásul tavasszal is pályára léphet a sorozatban, és tovább gyarapíthatja góljai számát. Ha a portugál szeretné megőrizni az első helyét e tekintetben, akkor érthető, ha újabb gólokkal szeretné megerősíteni a jelenlegi pozícióját.

A The Sun információi szerint Ronaldo autóit Lisszabonban látták a város szélén, ami arra enged következtetni, hogy a Sporting csapatához ír alá a rekordokat halmozó csatár. A nagyjából 240 millió forint értékű autógyűjteményét a brit lap szerint egy garázsba szállították.

A kollekció részét képezi többek között egy közel 72 millió forintot érő Cadillac Escalade, amit még a 37. születésnapjára kapott ajándékba párjától, Georgina Rodrigueztől, valamint egy kétszer ennyit érő Bentley Flying Spur is. A kocsikat az angliai rezidenciájáról órákkal azelőtt kezdték elszállítani, hogy a Manchester United vezetősége bejelentette: felbontják a portugál labdarúgó szerződését.

Egy járókelő nyilatkozott a birt újságnak. Elmoondta, hogy a szállítmány sofőrje próbált nem túl nagy felhajtást kelteni, ám a szállító jármű elállta az utat, így kisebb forgalmi dugó alakult ki. Igyekeztek a lehető leghamarabb a garázsba vinni a kocsikat, ám brit rendszám volt rajtuk, így nem volt nehéz kitalálni, hogy a méregdrága autók Cristiano Ronaldo tulajdonát képezik.

Elképzelhető persze az is, hogy pusztán haza akarta vinni az autókat addig, amíg eldönti, hova igazol. Ronaldót 2003-ban szerződtette a Manchester United éppen a Sporting csapatától. Ezt követően játszott a Real Madrid és a Juventus színeiben is, majd visszatért Manchesterbe. Hogy valóban a Sportinghoz igazol-e, az hamarosan kiderül.

Depositphotos