2022. június 28. | 10:53

A csillagos márka a nagy profitot termelő prémium modellekre kíván összpontosítani.

A Mercedes-Benz úgy döntött, megszünteti a középkategóriás autókból álló kínálatát, vagyis az A és B-osztályt – derül ki a Handelsblatt német üzleti napilap bennfentesekre hivatkozó beszámolójából.

A csillagos márka úgy határozott, megtartják a CLA Coupé, a CLA Shooting Brake, a GLA és a GLB modellcsaládot, míg az A és B-osztály gyártását nagyjából három-négy éven belül leállítják. Ola Källenius, a Mercedes vezérigazgatója már májusban úgy nyilatkozott, a cég tervei között szerepel a középkategóriás kínálat szűkítése annak érdekében, hogy még inkább a luxusmodellekre összpontosítsanak.  

A B-osztály értékesítése már évek óta elmarad a várakozásoktól. Ugyanakkor a Källenius által felvázolt új üzleti stratégia, mely szerint az alacsonyabb példányszámban gyártott, magasabb kategóriás járművekre kívánnak összpontosítani a profit maximalizálása érdekében, számos bírálatot kapott.

Mercedes A-osztály
Kép: Mercedes

Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen Egyetem autóipari kutatóintézetének vezetője szerint bár a gazdagok és szépek világa első pillantásra izgalmasnak tűnhet, és mesés hozamot ígér, de a termékpaletta szűkítése igen kockázatos.

Källenius azonban úgy látja, a Mercedesnek nem azokkal a vállalatokkal kell versenyeznie, amelyek nagy példányszámban, tömegesen gyártják az autókat. Ennek eredményeként a szakember felülvizsgálta elődje, Dieter Zetsche azon célkitűzését, hogy a cégnek évente hárommillió járművet kell értékesíteni. Ezek alapján az új célszám 2,5 millió, és változott a termékösszetétel is.

Mercedes B-osztály
Kép: Mercedes

A csillagos márka úgy számol, hogy kompakt autók eladásai maradnak 570 ezer körül éves szinten, míg a csúcsmodellek értékesítése 60 százalékkal fog emelkedni 2026-ra, ennek köszönhetően a cég haszonkulcsa 14 százalékkal lenne magasabb a jelenlegi szintnél.

Az A-osztály megszüntetése mérföldkövet jelent, ugyanis Európában ez a modellsorozat számít a Mercedes legkelendőbb típusának, és a Volkswagen Golf, a Škoda Octavia, a Toyota Corolla, illetve a Ford Focus mellett a legnépszerűbb kompakt autó a kontinensen.

Mercedes A és B-osztály egymás mellett
Kép: Mercedes

Azonban a cég új stratégiája értelmében úgynevezett világautókat kell gyártani, vagyis olyan modelleket, amelyek az összes nagy piacon, Európában, az Egyesült Államokban és Kínában is sikeresek tudnak lenni.

Ugyanakkor a Handelsblatt rámutatott, az A-osztály túlságosan az európai igényekre lett szabva, más piacokon nem tud igazán népszerű lenni, nem eléggé jövedelmező a márka számára, ráadásul a modell növekedési kilátásai sem jók, hiszen a jelenlegi trendek alapján a vásárlók egyre inkább a hobbiterepjárókat preferálják.

Nyitókép: Mercedes