2019. december 14. | 11:37

A Renegade és a Compass is PHEV hajtáslánccal érkezik 2020-ban.

A Jeep Renegade 2020-ban már plug-in hibrid hajtáslánccal is kapható lesz, egy közel 140 lóerős vilanymotort kap a hátsó tengelyre a rendes összkerékhajtás alkatrészeiért cserébe. A tisztán elektromos hatótáv 50 kilométerben lett maximalizálva és egészen 130 km/h-ig képes emissziómentesen közlekedni. Az akkupakk a padlólemezbe, a hátsó ülések alá kerül ahová az 39 literesre csökkentett üzemanyag tartály is. Kompromisszumokat itt is kellett kötni a beltérben, a csomagtér falára helyezett elektromos vezérlőrendszer 15 litert vesz el a hátsó traktusból.

A motorháztető alatt egy 180 lóerős, turbós, négyhengeres benzinmotor rejtőzik és az első kereket hajtja egy hatfokozatú automata váltón keresztül. Egy szíjas generátor segít a visszatöltésben, ha a belsőégésű motor jár vagy az autó fékez. Természetesen lehet csak a benzin- és csak a villanymotorra is hagyatkozni, sőt, későbbre is el tudod tárolni az elektromos energiát. Ha mindkét motor hajt, akkor 240 lóerős összteljesítmény szabadul el, így a 0-100-as sprint 7 másodperc körül teljesíthető, annak ellenére, hogy a PHEV változat 120 kilogrammal nehezebb a dízel Renegadehez képest.

Kérdés, hogy mechanikai kapcsolat nélkül milyen terepképességek maradnak az amúgy sem nehéz terepre készült plázajárónak. A gyártó szerint lesz egy „TrailRated” verziója is a Renegadenek, ami akár 60 centis vízen is képes lesz átgázolni.