Kijött a KSH 2023 első félévi közúti közlekedési incidensekről szóló statisztikája. Van, amiben javultunk, de van még hova fejlődni.
2023 első félévében 6424 közlekedési szerencsétlenség történt az országban. Ez alapvetően jó adat, ugyanis 2022 azonos időszakához képest 8,4%-kal kevesebb balesetet jelent a KSH adatai alapján. Ennek ellenére ahogy írtuk, a KGFB díjak várhatóan 10-15%-kal emelkednek jövőre, mivel az egyes balesetekben a kárköltség egyre magasabb, valamint a biztosítók egyéb kiadásai is folyamatosan nőnek, ezeket pedig a fogyasztókra terhelik.
A népesség számához viszonyítva országos átlagban tízezer lakosra vetítve 6,7 közlekedési incidens jutott (összesen 6424), ám a szórás elég nagy. Arányosítva a legtöbb eset Budapesten történt (9 eset / 10 000 lakos), míg a legkevesebb Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (4,1 / 10 000 lakos).
Ráadásul, mivel a főváros a leglakottabb terület, így kiemelkedően sok baleset történt itt, ami persze nem meglepő, hisz a legnagyobb forgalom is Budapest útjain mutatkozik. A megyék többségében egyébként kevesebb ütközés volt, a legnagyobb visszaesést Borsod-Abaúj-Zemplén (-26%), Somogy és Tolna (-21%) vármegyék mutatták, míg Komárom-Esztergomban sajnos 13%-kal több baleset történt.
A KSH szerint országos szinten a balesetek 3 százaléka végződött halállal, 29 százalékuk súlyos, míg 68 százalékuk könnyű sérüléssel járt. A halálos kimenetelű incidensek aránya Tolnában volt a legmagasabb (6,5%), a súlyos sérüléssel járóké Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben (37%).
Érdekesség, hogy a csökkenő balesetszámmal összefüggésben a közlekedési incidensekben az egy évvel korábbinál 9,6%-kal kevesebben, összesen 8479-en sérültek meg. A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek helyszíneit vizsgálva látható, hogy az összesen 14 748 eset közül 9849 történt lakott területen belül, míg 4899 azon kívül.
Az ittas állapotban okozott balesetek száma 16 százalékkal, 485-re csökkent, a legtöbb ilyen eset (83) Pest vármegyében történt. Alkoholos befolyásoltság a legnagyobb arányban a Tolna (14%), a legkevésbé a Nógrád vármegyei (3,8%) balesetekben játszott szerepet. Az összes baleset 65%-át személyautóval okozták, a kerékpárok és a motorkerékpárok részesedése 9,9, illetve 3,7% volt, a kerékpárral okozott balesetek aránya Hajdú-Bihar vármegyében volt a legnagyobb (17%).
A statisztikai gyűjteményben az ország legveszélyesebb autópályái egyelőre csak a 2022-es teljes éves listán szerepelnek. Ezen az M1-es végzett a szomorú első helyen 146 balesettel, ebből pedig 7 halálos kimenetelű volt, azonban a második helyezett M3-as is csak az incidensek számával maradt el az M1-estől: 131 balesetből 7 volt halálos. Legutóbb alig egy hete okozott hatalmas kalamajkát itt egy BMW sofőrje. Továbbra is az M6-os a legbiztonságosabb 28 balesetszámmal, amelyek között csupán 1 halálos kimenetelűt találunk.