N Line kivitelt is kap a 2021-es Hyundai Kona

Szabó Balázs újságíró
Közzétéve:
2020-09-02, 12:14

Ráncfelvarráson esett át a Kona, amely számos újdonsággal kecsegtet.

A dél-koreai autógyártó bemutatta a ráncfelvarrott, 2021-es Hyundai Kona és az új Kona N Line modelleket. A Kona külső megjelenése továbbra is hasonló az eddigiekhez, azonban számos változást lehet észrevenni a frissített autón.

Hyndai Kona és Kona N Line egy reptér kifutópályáján

A legszembetűnőbb talán az lehet, hogy a fényszórókat lecserélték a korábbi Kona Limited és Ultimate verziókból jól ismert LED-es elő és hátsó lámpákra. A Kona megújult első és hátsó lökhárítóval jött ki, továbbá most már 16, 17 vagy akár 18 colos kerekekkel is rendelhető. Az N Line modellt meglehetősen sportosra készítették, így a géptetőn is van egy különlegesebb idom, hátul pedig egy diffúzor-szerű nagyobb elem is helyet kapott.

Hyundai Kona N Line a kifutópályán vidéki táj előtt hátulról

Az erőforrás tekintetében többféle konstrukciót is kínál a távol-keleti márka, a paletta tetején pedig egy 1,6 literes T-GDI motor található, amely 196 lóerő leadására képes, mindezt a két- és négykerék-meghajtással toldja meg, amelyhez hétsebességes duplakuplungos váltót adnak. Van szintén 1,6-os dízel is, amely egy 48 voltos mild-hibrid rendszerrel 135 lóerőt teljesít. A kínálat alján pedig egy 1,0 literes, 119 lóerős T-GDI benzines hibrid motor található (amely szintén elérhető mild-hibrid kivitelben) egy intelligens hatsebességes váltóval (6iMT). Van rendes hibrid kivitel is, amely az 1,6-os benzines és egy elektromotor párosításával dolgozik, amelyet az 1,56 kilowattórás akkucsomag támogat.

A dél-koreai cégóriás továbbfejlesztette a felfüggesztés elemeit is annak érdekében, hogy javítsák az úttartást és a komfortérzetet. Ezt úgy próbálták megoldani, hogy ne befolyásolják az autó sportos jellegét, így módosították a stabrudakat és a kormányzást is többek közt.

Hyundai Kona menet közben az utakon, féloldalról

A belső térben is történtek változások és fejlesztések, ilyen lehet például a 10,25 colos digitális műszerfal, valamint a szintén ekkora központi kijelző, amely tartalmaz osztott képernyős funkciót is. A belső színeket is variálták, ahol válaszható többek között a bézs és a khaki árnyalat is.

Hyundai Kona belső tere

A Hyundai SmartSense Active Safety segítségével rengeteg biztonsági funkció érhető el, ilyen például az ütközésmegelőző-asszisztens, a sávkövető, a hátsó keresztforgalmat figyelő rendszer, az araszoló funkció vagy például az intelligens sebességkorlátozásokra figyelmeztető asszisztens.

Amennyiben a videó nem indulna el, kattints és nézd meg Youtube csatornánkon!

Kapcsolódó írások

Ez a sikk: Hyundai Kona 1.0 T-GDI – Teszt + Videó!
2018. szeptember 15.
A Hyundai Kona üde színfoltja a kompakt SUV szegmensnek: az tény, hogy megjelenése viszi a prímet, a belső már kevésbé látványos, azonban az 1.0 literes turbómotor ideális választás lehet a többnyire városban közlekedők számára
A hibrid Ford Mondeo crossoveres kivitelben
2020. január 24.
A Ford európai weboldalán közzétett alkatrész katalógus szerint az Mk5-ös modell crossover-ihletésű és hibrid lesz.

További hírek