2021. szeptember 24. | 14:55

A szervezet szerint a behajtási díj csökkentené a dugók számát Budapesten.

Rövid idő alatt be lehetne vezetni egy napi 500 forintos úthasználati díjat a Budapest határát befelé átlépő gépjárművekre, olvasható a Levegő Munkacsoport által kiadott közleményben. A civil szervezet azt valószínűsíti, hogy egy ilyen díj hatására egy időre megszűnne a forgalmi dugók jelentős része, javulna a levegő minősége és kissé fellélegezhetne a város.

A napi Budapest-matrica könnyen bevezethető lenne a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. már meglévő és eddig is hatékonyan működő rendszerével, jelentősebb beruházások nélkül, írják a civilek. Meglátásuk szerint hasznos tapasztalatokat lehetne gyűjteni arról, hogy a behajtási díj mennyire tudja javítani Budapest közlekedését és környezeti állapotát.

„Budapesten és környékén évente több mint 3000 ember korai halálát és mintegy 3 millió megbetegedést okoz a légszennyezés. A gépjármű-közlekedés okozta környezeti és egészségi károk becslések szerint meghaladhatják az évi 1000 milliárd forintot. Olyan intézkedésre van szükség, amellyel gyors ütemben csökkenthetők ezek a súlyos veszteségek. Az általunk javasolt behajtási díj ilyen intézkedés” – mondta Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

„Egy napi 500 forintos behajtási díj minden bizonnyal érdemben csökkentené Budapest gépjárműforgalmát. Ugyanakkor a tömegközlekedésre sem hárulna elviselhetetlen többletteher. Tovább lehetne javítani a helyzeten, ha megfelelő feltételeket biztosítanak a telekocsizásra. A havi szinten egy tömegközlekedési bérlet árával nagyjából megegyező mértékű behajtási díj tudatilag és szakmai szempontból egyaránt elő tudná készíteni az általunk már évek óta javasolt kilométer- és szennyezésarányos városi útdíj bevezetését is” – tette hozzá Vargha Márton, a civil szervezet közlekedési témafelelőse.

A Levegő Munkacsoport a témában petíciót is indított. A zöldek azt szeretnék elérni, hogy a főváros vezetése készíttessen egy megvalósíthatósági tanulmányt a budapesti útdíj bevezetéséről.