2022. január 31. | 09:41

A modell újjászületése már csak az eredeti tervező jóváhagyásán múlik.

A '80-as évek végén és a '90-es évek elején a sportautók elképesztő népszerűségnek örvendtek. Olyan legendás négykerekűek születtek, mint a Porsche 959, a Ferrari F40, valamint a Bugatti EB110. Természetesen néhány új cég is megpróbált betörni ebbe a piaci szegmensbe, így például az amerikai Vector vagy az olasz Cizeta.

A mérkök, Claudio Zampolli, valamint a zenei producer, Giorgio Moroder által alapított cég egyetlen autója a V16T nevet kapta, és a korszak egyik legextrémebb sportkocsijának számított. A meghajtásról egy 6,0 literes, 16 hengeres, 64 szelepes, 547 lóerős motor gondoskodott, a dizájnért Marcello Gandini felelt és a formaterv a Lamborghini Diablót idézte, az autó pedig négy bukólámpával rendelkezett.

A Cizeta mindössze 12 darabot készített a V16T-ből, amelyek közül az egyik a brunei szultán garázsába került. A cégvezetés számításai nem jöttek be, ugyanis az akkor 400-650 ezer dollárba kerülő autó túl drágának bizonyult a vásárlók számára. 

Most azonban a német EMA Group tulajdonosa, Antonio Mandelli szeretné újjáéleszteni a sportautót. A hivatalosan közzétett anyag tanúsága szerint a Cizetta újjászületése már csak Gandini jóváhagyásán múlik. Olyannyira komolyak a tervek, hogy a Deutche Bank máris 40 millió euróval támogatja a projektet.

Mandelli tervei szerint az új autó formaterve a V16T-t idézi majd, a szívét pedig az eredeti, 6,0 literes, 16 hengeres motor jelenteni, természetesen felfrissített formában. Így a hírek szerint a blokk négy turbófeltöltőt is kapott. Amennyiben az eredeti tervező áldását adja a projektre, borítékolható, hogy az új Cizeta jóval gyorsabb lesz, mint az 1991-ben bemutatott kocsi.

A gyári adatok szerint a V16T mindössze 4,5 másodperc alatt teljesítette a 0-100-as sprintet és a végsebessége 328 kilométer/óra volt. Ezek akkoriban igazán lenyűgöző eredménynek számítottak, az azóta eltelt 30 évben azonban jóval gyorsabbá váltak a sportautók.

A cég információi szerint folyamatosan zajlik az autó fejlesztése. A karosszéria egy ultrakönnyű szénszálas monocoque köré épül, a motort „egy helyi Forma-1-es beszállító” készítette, amihez ötfokozatú kézi sebességváltót kapcsoltak. Ráadásul az első prototípus már el is készült, és már javában zajlik a tesztelés.