2022. március 10. | 10:02

Ez bizony igen érzékenyen érinti az orosz piacot.

A BBC értesülése szerint a Lada leállítja a termelést a gyáraiban, írja a Telex. A vállalat az Oroszországgal ellen hozott nyugati szankciók miatt ugyanis képtelen beszerezni az autógyártáshoz szükséges alkatrészeket és készleteket.

A Lada népszerűnek számít a régióban, amit jól jelez, hogy 2021-ben az oroszországi autóeladások 21 százaléka a Lada nevéhez fűződött. Maga Vlagyimir Putyin elnök is előszeretettel fényképezkedett Lada modellekkel (Vesta, Niva) korábban, sőt, egy ízben felszólította az oroszokat, hogy a nyugati kocsik helyett inkább Ladát vegyenek.

A vállalat az erős politikai hátszél ellenére majdnem csődbe ment, a Renault rántotta ki a gödör aljáról, majd bele is simult a Renault-csoportba. A Lada járműveit az AvtoVAZ szereli össze Oroszországban. A háború hatására egyre több üzem áll le a nagyobb orosz városokban, a nyugati (és egyes keleti) cégek ugyanis úgy döntöttek, kivonulnak a régióból.

Ha érdekel, mennyi autót gyártottak eddig az AvtoVAZ üzemében, ne hagyd ki ezt a videót sem!