Új módszerrel figyelték a renitens sofőröket.
2020. szeptember 25-én már tartottak egy civil rendőrautós akciót a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei. Akkor 45 szabályszegővel szemben léptek fel az egyenruhások, és felhívták a figyelmet, hogy az év hátra lévő részében még lehet számítani forgalom-ellenőrzésre.
Vagy nem hallottak erről, vagy nem vették komolyan azok, akik a Somogy megyei Berzence településen közlekedtek 2020. október 2-án. A rendőrök e napon nem csak civil autókkal, hanem drónnal is ellenőrizték, szabályosan közlekednek-e a gépjárművezetők. A légi eszközök biztonságos távolság megtartása mellett kiváló minőségű videófelvételekkel dokumentálta a szabályszegéseket. Ezúttal piroson áthaladókat, biztonsági öv használatát elmúlasztókat, elsőbbségi szabályokat megsértőket szúrtak ki többek között. Korábban Salgótarjánban is bevetették már az egyenruhások ezt az innovatív technikai megoldást.
Az akció fő célja az volt, hogy kiszűrjék a forgalomból azokat, akik agresszív magatartásukkal a közlekedés más résztvevőit veszélybe sodorják, szabálytalanságaikkal más autósokat hátrányba hoznak.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nem áll le a hasonló akciókkal, a police.hu közleménye szerint megyeszerte lehet számítani hasonló forgalom-ellenőrzésekre, a Balaton partjától egészen az országhatárig bármerre.