2019. augusztus 13. | 12:43

A tűz után csak a kiégett roncsok maradtak hátra, de az utasoknak szerencsére sikerült még időben elhagyniuk a járművet.

A baleset augusztus 10-én késő este történt a moszkvai körgyűrűn. Aleksey Tretyakov és gyermekei az Autopilotra bízva magukat 100 km/h-ás sebességgel egy teherautó oldalának ütköztek, az autójuk kigyulladt, majd felrobbant. Csodával határos módon mindenki túlélte a balesetet, a vezető ugyan eltörte a bal lábát és fejsérülést szenvedett, de szerencsére mindenki időben ki tudott jutni a sérült járműből, mielőtt az lángra kapott volna. A gyermekek kisebb zúzódásokkal és karcolásokkal megúszták.

Beszámolók alapján az autóban aktiválva volt az önvezető funkció, az autónak tehát észlelnie kellett volna a belső sávban várakozó személyautót és autómentőt. Habár a balesetet szenvedett Tesla nem volt felszerelve a legmagasabb szintű önvezető funkcióval, az alap rendszerek is tudják tartani a sebességet és a sávot, illetve képesek elkerülni a baleseteket. Egyelőre további vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, hogy az autó miért nem észlelte időben az akadályt és miért nem sikerült elkerülnie a becsapódást.

A baleset maga itt látható ezen a videón:

Itt pedig a baleset utáni tűz és a robbanás:

  • Címkék: