2020. január 21. | 08:59

A Peugeot mellett a Citroën és az Opel sem lesz ott a rangos eseményen.

Számos autógyártó egyre kevésbé látja fontosnak azt, hogy részt vegyen bizonyos nemzetközi autószalonokon. A kiállítóknak ugyanis sok pénzébe kerül egy ilyen csilli-villi esemény, a standok igényes megépítése és az új modellek prezentálása komoly összegeket emészt fel. Némelyik autó ezért előfordul, hogy csak ki van tolva egy szép szőnyegre. Ráadásul versenyezni kell a riválisokkal, akiknek a standja ott áll tíz méterrel odébb. Ezért is jelentette be például legutóbb a Lamborghini, hogy ők sem vesznek részt a svájci szalonon március elején, a jövőben inkább olyan exkluzívabb eseményekre fókuszálnak, melyeken a Lamborghini modellek lesznek az egyedüli látnivalók, így semmi nem vonja el járműveikről a rivaldafényt.

Több gyártótól is lehetett már hallani, hogy kihagyja a Párizsi vagy a Genfi Autószalont. Vagy épp mindkettőt. Most pedig (az Auto Plus információi szerint) a PSA-konszern jelentette be, hogy nem utaznak el Svájcba. A magas költségek mellett azért sem, mert szerintük nincs elég kirobbanó újdonság ezeken az autószalonokon, hiszen nagyjából minden új modellt lelepleznek az interneten. A forrás arra nem tér ki, hogy az FCA részleg hogyan viszonyul ehhez a dologhoz.

Így az új korszakban előtérbe kerülnek a „szóló események”, ahol csak egy modellt mutatnak be, ezekre ugyanis nagyobb lehet az érdeklődés. Nem kell 15 perces sajtótájékoztatókon ledarálni a dolgokat, az autógyártók pedig nyugodt tempóban megtehetnek mindent, hogy megragadják a vásárlók figyelmét. Nem csak a Genfi Autószalonnak fordítanak hátat egyes autógyártók, többek közt az Audi és a Mercedes is bejelentette, hogy nem utazik New Yorkba idén. A Volkswagen pedig Párizst hagyja ki, azonban Genfben ott lesz majd.

További érdekes hírekért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorának legújabb videóját!