2023. augusztus 23. | 08:19

A kerület élhetőbbé tétele és a forgalomcsillapítás lebeg a vezetés szeme előtt, amikor megszüntet egy rakás parkolóhelyet.

Budapesten, a Józsefvárosban évek óta okozott gondot a parkolás kérdése, ám az utóbbi időben ezt kezelték. A nulláról emelték fel az éves parkolóbérletek árát 18 ezer forintra, vagy esetenként még magasabbra.

Ennek köszönhetően 20 százalékkal csökkent a kiadott éves bérletek száma idén augusztusig tavaly augusztushoz képest. Emiatt pedig a szabad parkolóhelyek száma is megnőtt.

Ennek fényében pedig most 101 parkolót el is tüntetnek a kerületből, ennek pedig nyomós oka van. Vannak utcák, ahol az autók a járdára felállva parkolnak. Ezeken a helyeken az ott közlekedők gyakran nem férnek el babakocsival vagy kerekesszékkel.

Ráadásul a KRESZ is előírja, hogy járdán parkolni úgy szabad autóval, ha legalább másfél méteres sáv marad a gyalogosforgalomnak. Ezért hát lesznek utcák, ahol megszüntetik a kétoldali parkolást és egyoldali lesz csupán, de legalább nem kell majd a járdát is bevonni ebbe.

Hamarosan a Krúdy és Múzeum utcában lesznek ilyen átalakítások, persze ezt nem mindenhol kell meglépni. A Csepreghy és a Nap utcában úgy alakították át a parkolást, hogy a járdáról levették, ám parkolóhely nem szűnt meg.

Ezzel szemben az egyik oldali parkolás megszűnik majd a Bródy Sándor, Krúdy, Nap, Puskin és a Szentkirályi utcák bizonyos szakaszain. Ennek eredményeképp mire befejeződnek az átalakítások, nagyjából 101 parkolóhely szűnik meg a kerületben.

Az átalakítás és az éves parkolóbérlet díjának emelése egyébként politikai vitát is kiváltott. Az ellenzéki vezetésű kerületben a helyi Fidesz-frakció a családok megsarcolásának nevezte az új rendszert.

Google Street View