2020. március 03. | 15:34

A férfi által vezetett gépkocsival is voltak problémák.

Soha nem volt jogosítványa annak a nyírgelsei lakosnak, akit Nyíradony külterületén igazoltattak a hajdúhadházi rendőrök 2020. február 24-én 22 óra 30 perc körül.

Az egyenruhások az igazoltatás során elég furcsa dolgokkal szembesültek. Kiderült, hogy a 33 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul a Nyírbátori Rendőrkapitányság egyszer már eltiltotta a járművezetéstől. Aztán arra is hamar fény derült, hogy a nyírgelsei lakos által vezetett személygépjárműnek nincsen kötelező biztosítása és a forgalomból is ki van vonva.

A járőrök a szondát is elővarázsolták a helyszínen, amit természetesen alkalmaztak is a fafejű sofőrrel szemben. A szonda pozitív értéket mutatott, magyarán a fiatalember részegen vezetett, ezért a rendőrök elfogták és előállították őt a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták a nyomozók.

Az ittas vezetés egyébként nem csak nálunk, hanem a tengerentúlon is problémát jelent, nem véletlenül akarja az Egyesült Államok szenátusa törvénybe foglalni, hogy az új autókat kötelezően szereljék fel ittas vezetést megakadályozó technológiával.