A férfi 17 ember halálát okozta gondatlanságból, pedig pontosan tudta, hogy milyen betegséggel küzd.
Ugyan már 6 éve történt a veronai buszbaleset, az ügy lassan halad és csak 2020-ban ítélték el a busz sofőrjét, aki elaludt a volán mögött Verona közelében az A4-es autópályán. Ezzel okozta a balesetet V. János, aki azóta is sofőrtársát hibáztatja az ügyben, illetve az elhunytak hozzátartozóinak szenvedése sem érdekli.
Még 2020 júniusában 12 év letöltendő börtönre ítélte első fokon az olasz bíróság, emellett pedig őt is és a buszos céget is kártérítés fizetésére kötelezte. Ez azóta sem valósult meg amellett, hogy a sofőr és ügyvédje megegyeztek peren kívül a hatóságokkal, így csak 6 év börtönt kapott.
Az egyik megkérdezett hozzátartozó szerint ez nevetséges, hiszen várhatóan jó magatartással 4 év alatt kint is van. Emellett kártérítést sem láttak még egy picit sem, bár ez nem a pénzről szól.
Elmondása szerint a többi szülővel és hozzátartozóval együtt azt szeretnék, ha a dolognak következményei lennének a buszos cég Pizolitbusz Kft. és a sofőr számára. Emellett arról beszélt, hogy Pizolitbusz vezetője tudatosan vagyonkimentésbe kezdett a cégből, így várhatóan végképp nem lesznek a dolognak anyagi következményei.
A Fővárosi Törvényszék még 2022 decemberében úgy döntött, hogy az olasz bíróság döntése a magyar joggal összeegyeztethető, így elfogadták a sofőr V. Jánosra kiszabott 6 év börtönbüntetést. Tehát az ügy egyelőre elhanyagolt állapotban van, a buszsofőr és a neki munkát adó cég sem fog kellően megbűnhődni az áldozatok hozzátartozói szerint.
Ezért is döntöttek úgy, hogy további kereseteket fognak indítani a sofőrrel szemben. Úgy látják, hogy munkaidőben követte el cselekedetét, így felelősség terheli őt is és az érte felelős céget is. Kérdés, hogy ez mennyire megvalósítható, hiszen a Pizolitbusz Kft. nagy ütemben elkezdett megválni vagyontárgyaitól.
Emellett a hozzátartozók azt is nehezményezik, hogy még mindig nem épült állandó emlékmű oda, ahol utoljára láthatták az áldozatokat. A probléma az, hogy továbbra is csak elvi hozzájárulásuk van a Liget Projekt részéről.