2021. július 30. | 12:21

A közútkezelő kamerája rögzítette az incidenst.

Nemrég komoly balesetet idézett elő egy autós az M1-es autópályán. A járművezető hirtelen akart áttérni a külső sávból a belsőbe, az esetről a Magyar Közút kamerája készített felvételt.

A külső sávban közlekedő autós nem akart beszorulni az előtte haladó kamion mögé, és talán úgy érezte, hogy van elég helye a manőver, vagyis a sávváltás végrehajtásához, ráadásul a holtteret sem vette figyelembe nagy valószínűséggel. A belső sávban érkező sofőr fékezett és félrerántotta a kormányt, emiatt elvesztette az uralmát a járműve felett, majd belecsapódott a külső sávban közlekedő kamion oldalába.

A sávváltásra készülő autós még éppen meg tudott állni és el tudta kerülni a nagyobb erejű ütközést. Szerencsére nem lett tragikus kimenetelű a baleset, a mentőknek viszont így is el kellett látniuk két könnyebb sérültet.

Az ilyen esetek miatt kérjük, csak úgy váltsatok sávot, ha kellőképpen megbizonyosodtatok arról, hogy a manővereteket biztonsággal végre tudjátok hajtani és azzal nem veszélyeztetitek a többi közlekedőt. Biztonságunk egymás kezében van!” – írta közleményében a Magyar Közút.

Magyar Közút