Szélvédők nélküli Mazda közlekedett az M5-ös autópályán

Kiss Márton újságíró
Közzétéve:
2020-05-21, 11:41

A szebb napokat is látott autó tulajdonosa több szabálysértést is elkövetett.

Nem akartak hinni a fülüknek a rendőrök, amikor kedden egy telefonáló arról számolt be nekik, hogy az M5-ös számú autópályán, Lajosmizse térségében egy olyan kocsit látott közlekedni, amelynek hiányzik az összes szélvédője és a rendszáma.

A rendőrök május 19-én este 7 óra körül kapták a fülest, nem sokkal később pedig rá is találtak egy meglehetősen rossz állapotban lévő Mazda 323-as személygépjárműve a sztráda leállósávjában. A jármű körül azonban senki nem tartózkodott az egyenruhások felbukkanásakor.

Mazda 323 szemből

Ez azért volt, mert az autó tulajdonosa magára hagyta a kocsit, miután abból kifogyott a benzin. Az Örkényben lakó sofőr kénytelen-kelletlen gyalogszerrel folytatta az útját a legközelebi benzinkútig. A 34 éves férfi az igazoltatása során sem a személyi igazolványát, sem a jogosítványát nem tudta felmutatni a rendőröknek. Ellenben a kocsi forgalmi engedélyét átadta, de az meg érvénytelen volt, szóval rendesen gyülekeztek a viharfelhők a férfi feje fölött.

Mazda 323 hátulról

Kiderült, hogy a Mazdát 2019 júliusában kivonta a forgalomból a közlekedési hatóság, szóval a szebb napokat is megélt benzinfaló érvényes műszaki vizsgával és kötelező felelősségbiztosítással sem rendelkezett.

Mazda 323 oldalról

Az igazoltatás végén az örkényi lakos bevallotta a rendőröknek, hogy kivágta az autó egyik biztonsági övét, elmondása szerint az öv segítségével akarta elvontatni az autót Lajosmizse irányába a legközelebbi kihajtón keresztül. A rendőrök erre elmondták neki, hogy a vontatásnak ez a módja nem megengedett.

Az autós világ friss híreiért tekintsd meg az Alapjárat hírműsorát!

Kapcsolódó írások

2018 Mazda 3 Skyactiv G oldalról
2019. június 06.
Érkezik a Skyactiv-X, a Mazda legfrisebb 2,0 literes erőforrása, melynek kibocsátása páratlan, ereje pedig nagyon rendben van
Hibásan működő első fényszóró szemből fotózva
2019. november 05.
A rendőrség nem szívatni akarja a sofőröket, állítja Berzai Zsolt alezredes.

További hírek