2021. január 13. | 10:21

A 44 éves kamionos tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Életveszélyes szituációt teremtett egy kamionos 2021. január 8-án délben Budapest XVIII. kerületében, amikor ráhúzta a kormányt egy szemben közlekedő autóra.

A rendelkezésre álló információk szerint a két járművezető nem sokkal korábban egy előzési helyzet során akasztotta össze a bajszát, akkor a nyerges vontató hátulról neki is koccant a kisebb kocsinak. A kamionos a koccanás után továbbment, a személyautó vezetője a mellékutcákon megpróbált elé vágni, hogy felvételt tudjon készíteni a kamion rendszámáról. A Közdűlő úton már egymással szemben haladva találkoztak. A rendőrség által közölt videón jól kivehető, ahogy a kamionos ekkor szándékosan a személyautó felé kormányozza a tehergépkocsit, amivel életveszélyes helyzetet teremtett.

Az autós ezt követően értesítette a rendőrséget, az egyenruhások egy közeli telephelyen rátaláltak a kamionosra, akit aztán elő is állítottak. A közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatott 44 éves kamionos tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Arról nincs információ, hogy a két sofőr miért keveredett konfliktusba, lehet azért történt a koccanás, mert az autós büntetőfékezett, a kamionos pedig már nem tudott időben megállni. De ez csak egy feltételezés, én egyik sofőrt sem szeretném elítélni vagy felmenteni az előzmények ismerete nélkül.

Az autós világ további híreiért nézd meg akuális műsorunkat!