2019. november 25. | 14:58

Több autónak is a helyszínen ugrott a forgalmi engedélye.

Komoly razziát tartott a BRFK 2019. november 23-án, a Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei nem kevesebb, mint 799 járművet ellenőriztek az éjszakai órákban Budapest III. és XIII. kerületében.

A budapesti rendőrök rendszeresen lépnek fel az illegális gyorsulási versenyek ellen, de átalában péntek este szoktak vadászni a gyorshajtókra. Most a szombati napra esett a választásuk, a hekusok most az illegálisan átalakított kocsik mellett a részeg sofőrök kiszűrésére is nagyon rámentek.

Hat ittas sofőrt meg is büntettek a rendőrök, egy betintázott járművezetőt pedig ittas járművezetés bűncselekmény gyanúja miatt elő is állítottak a rend őrei. Az előállítás sorsára jutott az a férfi is, aki eltiltás ideje alatt pattant volán mögé, rajtuk kívül négy olyan sofőrt is elkaptak a rendőrök, akik jogosítvány nélkül vezettek.

A 799 átvizsgált autóból háromnak a helyszínen ugrott a forgalmija szabálytalan átalakítás miatt, illetve egy autós azért kapott helyszíni pénzbüntetést, mert szintén illegálisan alakította át a kocsiját. Több sofőr azért kapott büntetést, mert az autójuk műszaki engedélye, a kötelező gépjármű-felelősség biztosításuk, vagy éppen az orvosi alkalmassági vizsgálatuk lejárt.

A rendőrség azt is közölte, hogy sem Óbudán, sem Angyalföldön nem jutottak olyan információhoz, amely arra utalt volna, hogy az érintett kerületekben illegális gyorsulási versenyt szerveznek aznap este.