2020. május 08. | 12:25

A 100 darabos limitált széria modelljei 4 speciális színösszeállításban kaphatók.

A különleges kiadás alapjául a Lotus Elise Sport 220 szolgál, amely 4,2 másodperc alatt eléri a 100-as tempót, és meg sem áll 233 km/óráig. Köszönhetően az 1,8 literes, 220 lóerős kompresszoros motornak.

A gyártó legfeljebb 100 ilyen klasszikus fényezéssel ellátott modell gyártását tervezi, azonban nem egyenletes felosztásban, tehát a végső arányokat az ügyfelek igényei határozzák meg. Mind a 4 változatot ugyanúgy 46 250 fontos, vagyis 18,5 millió forintos áron értékesítik, a külső színvilág pedig a beltérben is visszaköszön.

A Classic Heritage Edition 6350 fonttal (2,5 millió forinttal) drágább mint az alapmodell, de a Lotus állítása szerint összesen 11 735 font (4,5 millió forint) értékű extrát kap az ügyfél, tehát amellett, hogy jól néz ki és nagyon ritka, valójában tisztességes ajánlat is.

A különböző árnyalatok pedig egy-egy legendás versenyautó emlékét őrzik:

A fekete – arany példányt a Lotus 72D John Player F1-es autó ihlette, amellyel Emerson Fittipaldi öt nagydíjat nyert 1972-ben.

A vörös – fehér – arany kombináció a Type 49B versenyautó előtt tiszteleg, amellyel 1968-ban Graham Hill versenyzett szintén a Formula 1-ben.

A kék – fehér autó az 1960-as Type 18-at élteti, amellyel Sir Stirling Moss a Lotus első F1-es pole pozícióját szerezte meg, majd győzelemre is váltotta azt.

A kék – piros – ezüst összeállítás az 1980-as Type 81 előtt tiszteleg, akkoriban Nigel Mansell, Elio de Angelis és Mario Andretti terelgette a versenypályán.