2019. június 03. | 13:55

12 forinttal kell kevesebbet fizetni szerdától a benzinért mint 2 hete.

Megfordulni látszik az üzemanyagok árával kapcsolatos tendencia. Májusban hétről hétre egyre többet kellett fizetni a kutakon a benzinért és a gázolajért, szinte kéz a kézben emelkedett az áruk.

Hosszú idő után aztán május utolsó hetében a benzin literenkénti ára 3, míg a gázolajé 6 forinttal csökkent, s most jön az újabb ármérséklés. Ennek oka nem a forint erősödésében keresendő, mely nem mozgolódott sokat az elmúlt napokban: egy minimális kilengést követően a középárfolyam 290 forint körül alakul, csakúgy mint egy hete.

Sokkal inkább az USA és Kína közötti mérgesedő kereskedelmi helyzetre vezethető vissza az üzemanyagok árának csökkenése. A globális gazdasági helyzetet megérezte az olaj ára, mely május 20-a óta zuhan. Akkor a Brent hordónkénti ára még 73 dollár volt, míg most csupán 60 dollár. Utoljára közel 4 hónappal ezelőtt, februárban volt ilyen alacsony ez az érték.

Június 5-étől szerdától a benzinért 9, a gázolajért pedig 7 forinttal kérnek kevesebbet. A hét közepétől tehát egy liter benzin átlagosan 400, míg a gázolaj 403 forintba fog kerülni.

Ha szeretnéd tudni, milyen irányban mozoghat az üzemanyagok ára, akkor érdemes nyomon követed az investing.com oldalt, ahol a Brent hordónkénti árának alakulása mellett a legfrissebb hírekről, spekulációkról is értesülhetsz.