A 2019-es Genfi Autószalonon még csak egy elektromos SUV koncepció modell állt a standon, az IMx Kuro után azonban Tokióban, hazai pályán mutatják be az IMk-Conceptet, az új elektromos irányvonal legújabb városi kisautó tanulmányát. A gyártó kifejezetten fiataloknak és városi embereknek szánja a modellt, ami az első tervrajzok alapján tökéletesen passzol is majd a környezetébe. Az apró kei car formájú kisautó neve egyébként Az Intelligent Mobility és a Kei? szavakból adódik össze. Japánban a pici, doboz alaku autókat hívják kei car nak és jelemzően nagyvárosi környezetben használják őket.

A bronz színű koncepció elsőre kissé futurisztikusabb mint amit az utcán megszokhattunk, és nincs túl sok információ róla, kisebb lesz mint a modern Mini modellek, fejtérben legalábbis biztosan. 3,43 máter hosszú 1,51 méter széles és 164 cm magas, valamint egy teljesen új elektromos platformra fog épülni a hatalmas IMx Kuro SUV padlólemeze helyett. A további specifikációk várhatóan a Tokiói Autószalonon lesznek közölve.

Az IMk fel lesz szerelve a Nissan legújabb ProPilot rendszerével is, valamint képes lesz az önálló és távirányított parkolásra is. A gyártó állítása szerint más konnektivitás központú extrákkal is tele lesz a kis járgány, amik természetesen mind iOs mind pedig Android alapú okoseszközökkel kommunikálnak majd. Satoru Tai a tervezőmérnök csapat vezetője a következőket fogalmazta meg a külső megjelenésre vonatkozóan:

"Az IMk-t úgy terveztük meg, hogy a külső vonalak folytonosságát ne törje meg semmi, ebből adodóan nem található az ajtókon kilincs"

Más futurisztikus újdonság is várható, hiszen a klasszikus visszapillantótürkök helyett már kamerák és egy kijelző fogja segíteni a sofőr tájékozódását. Az új design nyelvet Időtlen Japán Futurizmusként emlegetik, így nem lesz meglepő, ha a kocsin belül és kívülről nézve is valami jövőbemutató érzés kapja el majd a szemlélőt. A hűtőrácsok helyett egy modern, és bohókás V vonalú pajzsot helyezett a gyártó, felette pedig széltúl szélig húzódó LED fényszórók zárják az összképet. Első ránézésre még egy kicsit azt is hinné az ember, hogy Lexusos, ami minden bizonnyal a japán Mizuhuki irányvonalnak köszönhető, amely főleg a kerekeken, a lökhárítón és a tetővonalon érhető tetten.

Az apró kei car tetőablakán, mert az is lesz neki, nyugodtan ls békésen lehet majd bámulni a felhőket vagy a csillagokat hiszen a járgányt autonómnak szánják a mérnökök. A belteret tekintve a kárpitokon uralkodó árnyalat a sötétkávébarna, és a szürke. Shinji Hirosawa vezető designmérnök szerint a beltér kialakítását a klasszikus japán nyersanyagok ihlették. A sofőr körül az Akagane (vöröses-réz) és faberakások emelik majd a színvonalat a prémium irányába. A minimalista beleteret olyan high tech elemek egészítik majd ki, mint egy átlátszó prizma monitor, melyen holografikusan jelennek majd meg az információk. Ezzel, kapcsolatban van még némi fenntartásom, kíváncsi vagyok hogy fog működni déli 12 órakor, amikor a LED és LCD kijelzők is elhaláloznak.

Minden esetre érdekesnek ígérkezik az IMk, ha kíváncsi vagy más hírekre is az autóiparból, ne hagyd ki az Alapjárat heti hírműsorát!