2020. november 03. | 18:03

A ráncfelvarrás mellett jött egy hibrid Sport Line kivitel is.

A japán autóipari óriás még 1995-ben mutatta be a Honda CR-V modellt, amely azóta is rendszeresen kap új frissítéseket. Amellett, hogy ráncfelvarráson esett át a korábban bemutatott autó, most egy Sport Line kivitelt is kapott.

A frissítés számos kis változtatást és fejlesztést tartalmaz, köztük a 18 colos kerekekkel és a sok részletében megújult kabinnal. A belsejét ezüstszínű díszítőelemekkel tették látványosabbá, továbbá belekerült a vezeték nélküli telefontöltő is, ami eddig csak az Executive felszereltségében volt megtalálható. A Sport Line kivitel is kapott rengeteg különlegességet, ilyen többek között a Crystal Black vagy Platinum White fényezés, vagy a fekete dekorbetét, amely megjelenik a fényszórókereteken, a külső tükrökön, a kerékkupakokon és magukon a kerekeken is.

A márka továbbra is kitart az elektromos programja mellett, amelynek keretein belül CR-V is megkapja az e:Technology rendszereit. A motorháztető alatt tehát az e:HEV elnevezésű, 2019-ben bemutatott hibrid erőforrás fog dolgozni. Ez egy 2,0 literes, 145 lóerős benzines egység, amelyet egy lítium-ion akkucsomagról működtetett, 184 lovas elektromos meghajtás tesz még erősebbé és gyorsabbá. Ezáltal a végsebessége 180 km/h, 0-ról 100 km/órás sebességre pedig 8,6 másodperc alatt képes gyorsulni a sportos SUV.

Elérhető a modellhez az összkerék-meghajtás is. Ezen kívül a vezetést támogató és a biztonságot előtérbe helyező rendszerekkel is felruházták, azaz van benne Honda Sensing csomag is, amely tartalmaz holttérfigyelő, útpályaelhagyást figyelő és táblafelismerő rendszert is. Továbbá van benne sávtartó asszisztens és az esetleges ütközés mértékét mérséklő fékrendszer is. De ott van az adaptív sebességtartó követőrendszer is.

A Honda CR-V Hybrid Sport Line modell magyarországi ára 12,7 és 13,1 millió forint között mozog kétféle csomaggal.

Amennyiben érdekel a Honda egyik korábbi CR-V modellje, nézd meg alábbi tesztünket! Ha nem indul a videó, megnézheted az Alapjárat YouTube csatornáján.

Honda sajtóinformációk