2020. július 01. | 14:42

Az Újpest egykori labdarúgója mindössze 17 évet élt.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki miatt 2018 áprilisában meghalt az Újpest mindössze 17 éves futballistája, Molnár Emánuel Erik.

A tragikusan fiatalon elhunyt sportoló utasa volt annak az autónak, amely nagy sebességgel csapódott neki egy pataknál lévő korlátnak Veresegyházán két évvel ezelőtt. A szemtanúk állítása szerint a nedves úttesten megcsúszott BMW a becsapódás után még 100 métert sodródott előre, a leszakadó korlát pedig 50 métert repült a levegőben.

A hátsó ülésen helyet foglaló Eriknek esélye sem volt a túlélésre, olyan súlyos sérüléseket szenvedett a baleset pillanatában. Rajta kívül két másik fiatal utasa is volt a kocsinak, ők könnyebb sérülésekkel megúszták a csattanást. Ahogy a BMW-t vezető sofőrnek sem lett nagy baja, róla aztán kiderült, hogy részegen vezetett. A rendőrség azt is megállapította, hogy az ittas járművezető 50 helyett 150-160 km/órával száguldozott a tragédiát megelőző pillanatokban.

A baleset következtében a korlát fémcsöve átszakította a BMW B-oszlopa mögötti részét és áthatolt a tehetséges sportoló törzsén is, aki a helyszínen meghalt. A Pest Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a halált okozó sofőr beismerte a bűnösségét a kihallgatása során.  

24.hu

Blikk

RTL Híradó