Több területet is érint a döntés.
2021. március 8-tól (hétfőtől) határozatlan ideig felfüggeszti a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. A lépés a kormány által, a pandémia elleni védekezésre hivatkozva meghozott döntéseivel összhangban került sor.
A közúti terület mellett a vasúti, a hajózási és a légügyi (drón) terület is érintett, sőt, a pályaalkalmassági vizsgálatok is felfüggesztésre kerülnek.
A közelményből kiderül, hogy a befizetett vizsgák díja miatt senkinek sem kell aggódnia, mivel minden érintett a jelentkezésének megfizetett díj szerint részt vehet a későbbiek során a lemondott vizsgákon, vizsgálatokon és utánképzéseken. Ezek új időpontjáról egyelőre nem lehet konkrétumot tudni, a vizsgázók a képző szervek útján fognak tájékoztatást kapni.
A felhalmozódó ügyhátralék gyors ledolgozása érdekében a tervek szerint a Vizsgaközpont hivatali időn túli és hétvégi időpontokat is biztosít majd ügyfelei számára - írja a vizsgakozpont.hu honlapja.
Átmenetileg szünetel a személyes ügyintézés a társaság ügyfélszolgálati irodáiban, a kommunikáció telefonon, e-mailben és postai úton lehetséges.