2020. augusztus 12. | 11:40

Lássuk, mit tud a Mazda legkisebb gyermeke, melyet bátran ajánlok vagányabb lányoknak!

Nos, a Mazda 2 senkinek sem a szívét megdobogtató autót jelenti, mondhatni tökéletesen beleillik a neki szánt szerepkörbe, hiszen egy városi kisautó, amely minden szempontból remekül teljesít. De azért megvenni talán csak a barátnőimnek venném.

Mazda 2

Kezdjük is az elején, rögtön 1992-ben, amikor a Mazda bemutatta a Demio modellt, azaz európai nevén a 2-est. Elkezdhetnék szép hímes mondatokat idekanyarítani, de semmi értelme nem lenne, hiszen a Mazda 2 akkor is csak Mazda 2 marad, de az nagyon. Semmi extra, tökéletes városi kisgép. Ilyen volt az első, a második és mostanra a harmadik generáció is. Nem is vártam tőle valójában semmi mást, csak megbízhatóságot, kényelmet és funkcionalitást, amit szépen hozott is, bár örültem volna egy nem piros darabnak.

Mazda 2 - kis KODO krumpli

Ha olvastad a CX-30 tesztemet, akkor tudhatod, hogy imádom egy krumplihoz hasonlítani az új crossoveres formavilágát a Mazdának. Na, a Mazda 2 pontosan ugyanolyan szép és stílusos, mint a CX-30 volt, csak mintha összement volna kicsit. A harmadik generáció jelenlegi faceliftje nem sokat hozott, ám mostanra választható előre egy csini splitterre hajazó köténylemez is, legalábbis a Takumi felszereltségben.

A kis madzag dimenziói tökéletesen megengedik, hogy a városban akár egy zsebkendőnyi helyen forgolódj és parkolj vele, ráadásul a közlekedés is nagyon lendületes tud lenni ezekkel a méretekkel. Számszerűsítve a 2-es 4070 mm hosszú, 1695 széles és 1515 mm magas. Ráadásul egy bokorugró is a 143 mm-es hasmagasságával. Még szerencse, hogy a Takumi csomagban az én ízlésemnek egyébként kissé magas kocsihoz adnak remekül festő 16-os felniket, így nem érzem azt a kerékjárati ívnél, hogy beköltözne egy fél család macska is akár.

Mazda 2 felni

A tesztautót a már jól ismert Soul Crystal Red színben kaptam, amitől bevallom őszintén egy kicsit szomorú lettem. Értem én, hogy a legtutibb szín a palettán, de ez már vagy a negyedik Ilyen színű KODO design Mazda amit kipróbálok, ha nem az MX-5-ről van szó, gyakorlatilag csak a szín és a méretek változnak. Elfogadnék ismét egy fehér tesztautót, hiszen a 6-os szedántól is örömkönnyeket hullajtottam. Na, de most nem erről van szó, a legkisebb Mazda bizony egy pici krumpli, nem igazán vannak hangsúlyos részei, csupán csak a jól bevált KODO vonások a fényszórókon, és az autó egész testén. Nem gondolom, hogy ez baj lenne, egy városi kisautónak pontosan így kell kinéznie.

Mazda 2 - a család, kutya, macska és a barátok egy másik pálya

Ha beül az ember a kocsiba, rögtön feltűnik neki, hogy míg elöl egészen bőséges a helykínálat, úgy hátul már eléggé bunkeres az összkép, és igazából egy gyermek vagy kutya fér el kényelmesen. Nagyon szeretne négyszemélyes kocsi lenni, mindene adott is hozzá, de ha szívemre tett kézzel kell írjak, akkor csak fél kézzel írok… És persze elmondom, hogy a 2-es Mazdában nem igen van kényelmesen hely két átlagos méretű felnőttnek. Láb és fejtér legalábbis tuti nincs, még ha széltében el is férne két fazon hátul. Csajoknak azonban egészen élhető, de továbbra sem hosszú távon.

A Takumi csomag részeként fekete-barna belső fogadja az embert, ami szövetből készült ugyan, de egészen jóféle kivitelből. Csak a színátmenet nem nagyon látszik elsőre, de ha jól megnézed, meglátod, hogy bizony barna is van azon az ülésen. Egyébiránt minden a megszokott módon fogadja az utasokat, van egy enyhén a sofőr felé orientált középkonzolunk, rajta az infotainment és a klíma vezérlőivel, illetve egy kényelmes fogású multifunkciós kormány, valamint bőrbe húzott váltó is. A beltérben a kényelem is rendben van, hiszen az ülésfűtés, a kétzónás klíma, az USB aljzatok és természetesen Bluetooth csatlakozás is rendelkezésre áll, mindezt pedig vezérelheted magad mellől a tekerőkés gombbal, valamint az infotainment érintő felületén.

Mazda 2 műszerfal

A 280 literes csomagtartóval nem költözteted el a családot, de bevásárláshoz és a mindennapi városi élethez tökéletes. Lehajtott ülésekkel akár 950 literre is növelhető a raktér, ami már nem is olyan rossz szerintem. Lényeg, hogy összesen ketten akarjatok utazni. Az összeszerelés és az anyagok minősége rendben van, de semmi több, kellemesen puha minden felület, nem kopog, nem zörög, és a “semmi extra” hangrendszer is szépen szól.

Mazda 2 - életed körét sem ebben autózod majd, de vannak szerethető részletek

A tesztautó felszereltségi szintjén már jár tolatókamera és parkolóradar az autóhoz, ami kell is, ugyanis a krumpliforma jó tulajdonsága, hogy nem mindig tudod, meddig tart a kocsi, még ha jó tehetséggel is vagy megáldva. Nekem is volt egy két szűkebb parkolás, ahol csak kiszálltam megnézni, hogy pontosan mi történik. Ezt leszámítva kezes kis járgány, de a negyedikből való kigyorsítást azt felejtsd is el azonnal. Tud menni 135-tel is ha kell, de nem fürge.

Mazda 2 hátulról

Ezzel szemben viszont nagyon agilis, közvetlen autó, amely érzésről minden bizonnyal a kelleténél kicsit keményebb futómű tehet. Kanyarokban, ha megvan a lendület még jól autózható, némi élménnyel megszórt kocsinak is nevezhető, de nem vágtat át a lelkemen a Jinba Ittai érzés. Mellesleg ez az első Mazda, aminél nem érzem, hogy ülne a jelmondat. Mindenesetre a csekély mennyiségű erőt leszámítva jót tett a kocsinak, hogy 6 sebességes manuális váltóval szerelték, és tényleg nem mondható rá, hogy ne lenne képes mindenre, amire kell. Csak egy kicsit több időre van szüksége. A vezetéstámogatók remekül teszik a dolgukat, sávtartás, adaptív tempomat, amit akarsz. És a start-stop funkció is egészen ésszerűen dolgozik. A fogyasztáson mindenképpen meglátszott.

Mazda 2 - tiszta üzem, jó fogyasztás, kis teljesítmény

Nagyon ritkán fordul elő velem, hogy sikerül a gyári fogyasztáshoz hasonló értéket kiautóznom valamiből, de a 2-es Mazda esetében nem is nagyon kellett erőlködjek, hiszen ha akartam volna se ment volna jobban. Az 1,5 literes benzines szívó által generált 90 lóerő és 135 Nm nyomaték nem sok, szerintem egy kicsit kevés is, de nyugodtabb söfőröknek pont elég. Fontos azonban megemlítenem, hogy maga a Mazda 2 kizárólag 1,5 literes motorral elérhető, abból viszont két féle is van, egyet kaptak a magyarok is, az erősebb mild-hibrid kiadást. Annyira lágy ez a mild-hibrid, hogy felsem tüntetik sehol ám mégis ott dolgozik a motorháztető alatt. A csízió a generátorban/elektromotorban rejlik, amely a benzinmotorhoz kapcsolódva indulásnál segíti azt a fékerőből visszanyert energiából, ezzel néhány decivel jobb fogyasztást és tisztább üzemet garantálva.

Mazda 2 motortér

Elmondhatom, hogy a 11,7 másodperces 0-100-as sprint is elég csigatempó, és ahogy azt fentebb már írtam, a kigyorsítások sem az igaziak. Viszont a hatos manuális váltót kapcsolgatni isteni élmény, ezt már senki sem veheti el a Mazdától, bitang jó váltókat szerelnek az autóikba. Itt szükség is van a váltogtásra, volt, hogy 6-ból inkább már 3-at dobtam, hogy ne kelljen halálközleit előzni.

Mazda 2 ár és összegzés

Nos, a Mazda legkisebb családtagja szerintem kifejezetten csajos kocsi, és mindenképpen fiataloknak ajánlanám. Sem a helykínálat, sem az erő nem indokolja, hogy családi vagy kiránduló autónak használja az ember. Az ára talán egy kicsit magas, számos alternatívát találni sokkal olcsóbban a piacon, a nálam járt tesztautó a Takumi felszereltségi csomaggal, ezzel az 1,5 literes motorral 6 657 417 forintot kóstál, a kiegészítőkkel együtt. Egyébiránt a Mazda 2 alsó belépő listaára 5 730 900, amivel továbbra is kicsit drága. Akkor már vennék Yarist, vagy Aygot.

Mazda 2 oldalról

Mazda 2 Skyactiv-G90 6MT Takumi (2020)

  • Lökettérfogat: 1496 cm3
  • Hengerek/szelepek: 4/16
  • Teljesítmény: 75 LE/6000
  • Forgatónyomaték: 135 Nm/4000
  • Hossz./szél./mag.: 4070/1695/1515 mm
  • Tengelytáv: 2570 mm
  • Saját tömeg: 1059 kg
  • Országúti fogyasztás: 5,1 l/100 km
  • Városi fogyasztás: 5,4 l/100 km
  • Vegyes fogyasztás: 5,2 l/100 km
  • Tesztfogyasztás: 5,4 l/100 km
  • CO2-kibocsátás: 95 g/km
  • Végsebesség: 170 km/h
  • 0-100: 11,7 s