Csodás vonalaival hódít a vadonatúj Mercedes CLE, de nem ezzel a motorral érdemes venni.
Először csak távolról szemlélem az új CLE formáit, igyekszem minden részletét magamba szívni. A hosszú, domborulatokkal teli orrot, a szépen ívelt tetőt és a csodás ablakvonalakat. Szinte tökéletes, kupés arányokkal rendelkezik a Mercedes újdonsága, amely lényegében két korábbi modellt is helyettesít.
A C- és az E-osztály kupéját is nyugdíjazták, ez a modell jött helyette, méretben pedig inkább a C-osztályhoz közelít, a tengelytávja például ugyan akkora. Kicsit lehangoló hátul a kamu kipufogóvég, ennél már csak a négyhengeres benzinmotor kelepelése rosszabb, de erről majd később.
Akár négy személynek is
A beltér kialakításában nincs nagy újdonság, a többi Mercedes modellből ismerős lehet a műszerfal és a középkonzol formavilága. Sok más csillagos tesztautóval ellentétben itt nem találkoztam nyöszörgő műanyagokkal, jónak tűnt az összeszereltség. Elöl fejedelmi a kényelem, régebbi kupékból ismerős módon a kezedbe adja egy automatizmus a biztonsági övet.
Az ajtók súlyosak, az ablakai pedig keret nélküliek. Hátul is hatalmas a lábtér, szélességben sincs gond, két felnőtt is simán beférne ide, de a fejtér a kupés tetővonal miatt eléggé korlátozott, 180 centi felett már esélytelen rendesen ülni itt. Pedig az ülések formázottsága jó, még légbefúvó is jutott ide. Ezt a problémát részben hivatott megoldani a nyitható tetejű kivitel. A csomagtartó is megbírkózik négy személy csomagjaival, hiszen 420 literrel lehet gazdálkodni.
Sajnos zongoralakkból nincs hiány, a középső panel és a kormány is kapott belőle. A multimédiás rendszer kifogástalanul működött, vezeték nélküli Android Auto és Apple CarPlay kapcsolatra képes. A fehér ülések jól néznek ki, egészen 1000 kilométeres koráig, amíg a farmernadrág össze nem kékezi a kárpitot, így ez rendszeres foglalkozást igényel.
Nem ezzel a motorral venném
A tesztautóban egy 2,0 literes, négyhengeres, turbós benzinmotor dolgozik, amelynek a járáskultúrája nem a legkifinomultabb. Hidegen és melegen egyaránt hajlandó dízelesen kelepelő hangot adni, ami nem illik egy ilyen prémium kupéhoz. Teljesítmény terén nincs nagy gond, a közel 260 lóerő és a 400 Nm-es csúcsnyomaték elég a hétköznapokra, de gyorsulási versenyt nem ezzel fogsz nyerni.
Állandó összkerékhajtással szerelték, a nyomaték átvitelében pedig egy 9 fokozató automata vesz részt, amely szépen és gyorsan kapcsolgat a fokozatok közt. A hajtásban egy apró villanymotor is dolgozik, 23 lóerejével mild hibridként segít be a CLE mozgatásába.
Az 1,8 tonnás tömeg azonban nem kevés, így az összkerékhajtás és a benzinmotor következtében 9,6 literes átlagfogyasztás jött ki komótos közlekedéssel a tél végi időjárásban. Van a kínálatban dízel is, aki pedig esetleg befektetésnek vásárolna egy ilyet és a klasszikus kupézást szereti, annak szerencsére hathengeres benzinmotor is elérhető. Én ezt választanám, mert egy ilyen kaliberű autóhoz az illik.
Inkább kényelemre hangolva
A CLE hangolása inkább a kényelmes, nyugodt utazáshoz passzol. Sport üzemmódban persze jól lehet vele autózni, ügyes a futóműve, kanyarokban sem jön zavarba. A kormányzás viszont nem sok visszajelzést ad, a fékpedál pedig túlzottan puha, furcsa érzetet ad.
Az viszont dícséretes, hogy a Magic Body Control varázsfutómű nélkül is jól tűri a magyar úthálózat viszontagságait, még ekkora kerekekkel sem esik ki a tömés az ember fogából az úthibákon áthaladva. Ebben is van összkerékkormányzás, amely a fordulőkörre is jó hatással van, ez parkolásnál lehet előny.
Ár és összegezve
Gyögyörű autó az új CLE, amely a kihalófélben levő kupék táborát erősíti, ráadásul jó utazóautónak bizonyult. Ehhez még lehet kapni hathengeres motort, ami manapság szintén egyre ritkább, így inkább ezzel érdemes venni. 20,9 millióról indul az ára a négyhengeres motorral, sorhatost pedig 27,6 milliótól lehet vásárolni. A tesztató szépen felextrázva viszont már 33,5 millióba kerül, ami ezzel a hajtással nem tűnik annyira jó vételnek.
Mercedes-Benz CLE 300 4MATIC Coupé Mild hybrid drive (2024)
- Lökettérfogat: 1999 cm3
- Hengerek/szelepek: 4/16
- Max. teljesítmény: 258 LE
- Elektromotor: 23 LE
- Max. forgatónyomaték: 400 Nm (5800 1/perc)
- Hossz./szél./mag.: 4850/1860/1428 mm
- Tengelytáv: 2865 mm
- Saját tömeg: 1780 kg
- Gyári vegyes fogyasztás: 7,6 l/100 km
- Tesztfogyasztás: 9,6 l/100 km
- CO2-kibocsátás: 159-173 g/km
- Végsebesség: 250 km/h
- 0-100: 6,2 s