2021. április 21. | 17:05

A Ford kifejezetten elektromos autónak tervezett modellje 2021 harmadik negyedévében érkezik a magyar márkakereskedésekbe.

Kevesen gondolták volna, hogy 2021-ben a Mustang-család egy tisztán elektromos modellel bővül majd. Megtörtént, ez bizony a jelen és a jövő egyben, remélhetőleg továbbra is lesz lehetősége a benzinvérű autóvásárlóknak arra, hogy V8-as Mustangot vásároljanak, aki pedig megelégszik a villanyautózás nyújtotta örömökkel, az a sokoldalú Mach-E-ben biztosan meg fogja találni számításait – már ha pénztárcája engedi. A Ford Mustang Mach-E-ből végre Magyarországra is megérkezett egy példány, amit egy statikus, részletes bemutató keretén belül én is megtapogathattam.

ford-mustang-mach-e-bemutato-alapjarat

Az új modellt szemlélve egyértelmű, hogy egy modern, marcona megjelenésű crossoverről van szó. Sokat tudtak csalni a tervezők a feketére fényezett, lejtős tetővonallal, a hátsó lámpák karmai már az első fényszórókba is beköltöztek, a hűtőmaszk nem, viszont az alatta lévő lamellák képesek kinyílni, ha több levegőre volna szüksége a rendszernek. A csomagtér 402 litert biztosít, a hátsó ülések lehajtásával pedig 1420 liter is elérhető, sőt, a „gépháztető” alatt egy 81 literes tárolórekeszt is találunk, mely a hátsókerekes változat esetében 88 literes, hiszen így előre nem kap villanymotort a Mach-E.

ford-mustang-mach-e-bemutato-alapjarat

A 4,7 méter hosszal, 2,98 méteres tengelytávval már a VW ID.4, Tesla Model Y és Jaguar I-Pace területén mozog méreteit tekintve, így a beltér is szellősnek tűnik négy felnőtt számára. A bejutáshoz nem kellenek kilincsek, hiszen gombok segítségével, vagy akár egy előre megadott PIN kóddal, telefonos alkalmazással tudjuk nyitni az ajtókat. A Mexikóban készülő autó belterében nagyon rendben volt az összeszereltség és az anyaghasználat egyaránt, ahogyan az álló, 15,5 colos méretű érintőkijelzőn futó, magyarul még nem tudó infotainment is, mely első próbálkozásra nem jött zavarba, stabilan reagált a parancsokra. A kormány mögé egy 10,2 colos digitális műszeregység került, a klímapanel sajnos a nagy kijelzőbe lett integrálva, egyedül a hangerőszabályzót tudjuk fizikailat működtetni a tekerővel, ami érzetre kissé olcsó hatást keltett.

ford-mustang-mach-e-bemutato-alapjarat

Az alapváltozat esetében csak hátul találunk villanymotort, a 68 kWh-s valós kapacitású akkumulátorcsomag esetében 269 lóerőt kapunk, a 88 kWh-s változat esetében 294 lóerő áll a rendelkezésünkre, a forgatónyomaték mindkét változat esetében 430 Nm. Az összkerekes kivitel egy másik beszállító villanymotorját kapja előre, ez esetben 269 vagy 351 lóerőt kaphatunk 580 Nm-es nyomaték mellett, ilyenkor az autó 5,1 illetve 5,6 másodperc alatt képes teljesíteni a 0-100-as sprintet. Jövőre érkezhet az alapáron összkerekes, 88 kWh-s akkukapacitással rendelkező Mach-E GT 487 lóerővel, 860 Nm-rel és 3,7 másodperces gyorsulással, a modellek mindegyikének egyébként 180 km/órában maximalizálva a végsebessége.

A bruttó 75,7 kWh-s teleppel a WLTP szerint 400-440 kilométeres hatótávra, míg a bruttó 98,8 kWh-s akkucsomaggal 540-610 kilométerre lesz képes a Mach-E. 230V-ról akár 2 napig is töltögethetjük az autónkat, AC-töltéssel 11 kW-os töltés érhető el, ilyenkor érdemes 8 órával számolni, DC-vel viszont maximálisan 150 kW-os töltési teljesítmény is elérhető, amivel akár 45 perc alatt 80%-ra tölthetjük Mustangunkat.

ford-mustang-mach-e-bemutato-alapjarat

A Ford Mustang Mach-E-vel elérhetővé válik a FordPass Töltőhálózat, mely Európa egyik legnagyobb nyilvános töltőpont-hálózatához, ami mára több mint 155 000 töltőállomást ölel fel Európában. A FordPass alkalmazással a Ford ügyfelei már 21 országban ugyanazzal az ügyfélfiókkal kezdeményezhetik és fizethetik ki a feltöltést, tehát nem kell külön bajlódni a fizetéssel.

A folyadékhűtéssel és fűtéssel ellátott, LG-től származó akkucsomagoktól függően az autó 2-2,2 tonnát nyom és akár 750 kilogrammos utánfutót is vontathatnak. A motorháztető, csomagtérfedél, sárvédők tekintetében alumínium elemekről beszélhetünk, fontos kiemelni még, hogy a futóelemek megalkotásánál is törekedtek az alumínium használatára. Elöl jól láthatók az alumínium lengőkarok a MacPherson futóműben, hátul egy igényes, ötlengőkarost rendszert alakítottak ki. Az európába szánt modelleket a keskenyebb, kanyargósabb utakhoz, magasabb sebességhatárhoz igazították, így a lengéscsillapítókat, rugókat, stabilizátorokat, kormányművet is áthangolták.

ford-mustang-mach-e-bemutato-alapjarat

A globális piacra szánt, sportos Ford Mustang Mach-E ígéretes elektromos autónak tűnt első ismerkedésre. A méretes akkucsomagok tisztességes hatótávval kecsegtetnek, a 2 tonna közeli súly ennek negatív hozadéka, a hátra került villanymotor a vezetési élményt növeli, ezt viszont a csomagtér sínylette meg. A jót azonban nem adják olcsón, ugyanis 20,5 millió forinttól indulhat majd a Mach-E ára itthon és egészen 25,5 millió forintig is elmehetünk, így nem érdemes számítani arra, hogy állami támogatással fogunk Mach-E-t vásárolni.