Mercedes EQS nem a német autógyártó első tisztán elektromos hajtással rendelkező járműve – ez a cím az EQC crossovert illeti. Azonban a S-osztály villanyos verziója az első Mercedes, amely már a kifejezetten EV-k számára kifejlesztett Electric Vehicle Architecture platformra épült, és az első EQ modell, amelyet már az Egyesült Államokban is meg lehet majd vásárolni, ráadásul hamarosan érkezik egy újabb SUV modell, valamint a kistestvérnek tekinthető EQE szedán is.

Azon túlmenően, hogy a Mercedes folyamatosan bővíti elektromos autó palettáját, az EQ mostantól a Mercedes-AMG és a Mercedes-Maybach márkákhoz hasonlóan egy dedikált, EV almárkának számít a stuttgarti cég kínálatában. A német gyártó ezzel a lépéssel azt a törekvését szeretné kihangsúlyozni, melynek célja, hogy rövid időn belül a világ egyik vezető elektromosautó-gyártójává váljon.

Mercedes EQS szemből, menet közben

„A Mercedes-EQ az olyan új technológiák, mint például az elektromos hajtáslánc alkalmazásával nem csupán a hagyományos Mercedes-Benz erényeket szeretné még inkább kiterjeszteni. A Mercedes-EQ esetében kiemelt szerepet kapnak az érzelmek és az intelligencia is. Szeretnénk az ügyfelelinket az elektromos autók kínálta új lehetőségek világába kalauzolni. Ez magában foglalja a szoftverfrissítéseket, valamint az over-the-air érkező új járműfunkciók aktiválását is. Ezen kívül a fenntarthatóságra vonatkozó törekvéseink minden területre kiterjednek. Ily módon aktívan hozzájárulunk a CO2-kibocsátás csökkentéséhez, és az Ambition 2039 programunkkal utat nyitunk a jövő szén-dioxid-semleges mobilitása felé” – nyilatkozta Christoph Starzynski, a márka elektromos járművekért felelős alelnöke.

A Mercedes az EVA mellett már egy másik, Modular Architecture (MMA) néven ismert elektromos platformon is dolgozik. Erre épülnek majd a cég kompakt és közepes méretű villanyautói. Az első modell, amely már az új padlólemezre épül, a tervek szerint 2025-ben fog bemutatkozni.

Mercedes EQS szemből és hátulról

Ami a nemrégiben bemutatott EQS-t illeti, rendkívül kifinomult aerodinamikájának és nagy energiasűrűségű akkumulátorának köszönhetően egytelen feltöltéssel mintegy 770 kilométeres hatótávval rendelkezik a WLTP mérési szabvány alapján. Ez már önmagában is egy lenyűgöző adatnak számít egy ekkora luxusszedán esetében, ugyanakkor Starzynski azt is kihangsúlyozta, hogy a Mercedes akkutechnikája még távolról sem érte el a határait, és még rengeteg potenciált rejt magában.

A múlt év folyamán a Mercedes bejelentette, hogy a Forma-1 motorgyártó részlegével, a High Performance Powertrains csoporttal együttműködve fejleszti a Vision EQXX koncepciót, amely a tervek szerint 1200 kilométere hatótávval rendelkezik majd. A csillagos márka kimondott célja az elektromos sportkocsi fejlesztésével, hogy minél inkább kitolja a hatékonyság és a hatótáv jelenlegi határait. Ezeket az újításokat pedig a szériagyártású utcai autókba is át fogják emelni.

Mercedes EQS utastere