2021. március 09. | 13:09

A jármű bevezetésével az új típusnév-rendszer is megjelenik.

A Kia bemutatta az EV6 – a márka első, kifejezetten elektromos hajtásra tervezett modelljének - sejtelmes, ám hivatalos fotóit. Ez az első Kia modell, amely a márka globális elektromos padlólemezét (Electric-Global Modular Platform: E-GMP) használja.

Az újdonság a márka elektromos autózás felé vezető útjának, és ehhez kapcsolódó átalakulásának indító modellje, magyarán az EV6 fontos mérföldkőnek számít a dél-koreai gyártó életében. A brand átszerveződésének részeként a márka első tisztán elektromos modelljének bevezetésével egy időben új típusnév-rendszer megjelenésére is számíthatnak a vásárlók. 

Ez azt jelenti, hogy a márka valamennyi elektromos modelljének típusneve EV-vel kezdődik majd, így mindenki számára azonnal egyértelmű és könnyen azonosítható lesz, hogy mely Kiák tartoznak a tisztán elektromos hajtásúak közé. A betűket követő szám a modell helyét és rangját hivatott jelezni a kínálatban.

Az EV6 a Kia új márkaszlogenjének (Movement that inspires, magyarul: Mozgás, ami inspirál) első kézzel fogható megtestesülése, olvasható a Kia által kiadott közleményben. A premier 2021 első negyedévében várható, tudatta a gyártó.

„Az EV6 új márkacélunk és új formafilozófiánk tökéletes megtestesítője. Arra született, hogy élvezetessé és természetessé tegyen minden utazást azáltal, hogy természetes, egyszerű és intuitív élményeket kínál, olyanokat, amelyek jobbá teszik használóinak mindennapjait. Célunk, hogy kézzelfogható élménnyé tegyük az autózást és izgalmas, eredeti, ötletes elektromos autókat alkossunk mindehhez” – mondta Karim Habib, a márka globális formatervező központját is irányító Kia-alelnök.

Kia