Dolgoznak a megoldáson.
Három esztendő leforgása alatt négyszer annyi tisztán elektromos autó rója a hazai utakat a statisztikák szerint. Jelenleg Magyarországon 30 ezer ilyen gépjármű van forgalomban, ám az elektromos töltőoszlopok száma nem tudta tartani a lépést a fejlődéssel, azok száma ezen időszak alatt csupán a duplájára emelkedett. A villanyautósok 1910 töltőt vehetnek igénybe jelen állás szerint az ország határain belül.
A kormányzat eddig bár nem nyúlt bele a piaci folyamatokba, most lehet, hogy ez változtozni fog. Úgy látják ugyanis, hogy a kevés töltő visszavveti az elektromos autók terjedésének lehetőségét, így program készül a telepítések támogatásának céljából, derül ki az Infostart cikkéből. Részleteket azonban nem árult el ennek kapcsán Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
Mindeközben egyre több városban döntenek úgy, hogy megszüntetik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolási lehetőségét, vagy regisztrációhoz kötik. Steiner Attila erre a felvetésre azt válaszolta, hogy alapvetően követendőnek tartaná, hogy megmaradjanak a kedvezmények. Kitért arra is, hogy a hosszú távú tervek között szerepel, hogy a jelenleg a helyi közlekedésben forgalomban lévő 2800-2900 buszból 1100 elektromos hajtású legyen a következő pár éven belül.
Nyitókép: Depositphotos